
Rode első edzése a Bayernnél.
Mialatt Manuel Neuer, Arjen Robben és a többiek a világbajnoki címért küzdenek, az FC Bayernnél kedden már leestek a földre az új szezon első izzadságcseppei.
Pontban 10 órakor Tom Starke, Holger Badstuber és az új igazolás, Sebastian Rode a nyári szünetet követően újra edzettek – ők a korán kezdők, hiszen a hivatalos edzési időszak kezdete csak július 9-én esedékes.
,,Mindhárman hosszabb ideig voltunk sérültek. Ilyenkor jó a korai kezdés, hogy az ember egy kicsit edzettebb legyen és erősebben tudja elkezdeni a tényleges felkészülést” – mondta Rode az fcbayern.de-nek. A 23 éves labdarúgó kigyógyult térdsérüléséből, azonban jobb kezén még egy kisebb fásli mutatja kéztörését, melyet néhány hete szenvedett el. ,,A térdemmel ismét minden rendben, a kéz pedig nem jelent gondot” – mondta vidáman, azonban némi izgalommal, hiszen most tette meg első lépéseit a Säbener Straßén. ,,Itt minden egy számmal nagyobb.”
Badstuber és Starke harcra készek
Rode első benyomása mindenesetre ,,fantasztikus. Az edzés jó volt, megismertem Holgert és Tomot, mindezt jó időjárási körülmények mellett. Ugyanígy vélekednek csapattársai is a 75 perces tréninget követően, amelyben labda magasban tartása mellett történő futó- és labdás edzés, kapura rúgások és rövid futások szerepeltek. ,,Ez egy fantasztikus érzés” – mondta Badstuber nagy örömmel a szezon első, edzőpályán tett lépéseit követően. ,,A nyaralás nagyon szép volt. Feltankoltam napfénnyel és jól éreztem magam. Most viszont újra nyüzsgés van.”
Két egymást követő keresztszalag-szakadása után Badstuber már a nyári szünetet megelőzően bekapcsolódott a csapat edzésébe és ismételten bele akar húzni. ,,Örülök az edzésnek, egészséges vagyok, jól érzem magam. Újból teljes mértékben készen állok.” Mindez igaz Tom Strakéra is, aki könyökoperációját követően (szalagszakadás) újra lövéseket hárított. ,,Fitt vagyok” – mondta a hálóőr. Akárcsak korán kezdő kollégái, ő is arra szeretné használni az elkövetkező napokat, hogy ,,július 9-én csúcsformában lehessen.”