
Az év egyik legrangosabb, legismertebb és legjobban várt autocross versenyét rendezik az előttünk álló hétvégén a cseh Nova Pakában, az FIA Autocross Európa-bajnokság idei negyedik fordulójának helyszínén.
Csehországban az autocross nemzeti sport, mint nálunk a kajak-kenu vagy a vízilabda, Nova Paka pedig a sportág tradicionális, legendás versenyhelyszíneinek egyike, amelyet az autocross Mekkájaként is szoktak emlegetni.
Ezen a pályán nem cseh versenyzőként nyerni a legnagyobb fegyvertények közé tartozik ebben a sportágban, és ez a magyar versenyzők közül csak egyvalakinek sikerült eddig: a kétszeres junior és egyszeres felnőtt Európa-bajnok Szabó Krisztiánnak. A jelenleg 22 éves pilóta még második junior Európa-bajnoki évében, 2010-ben tudott itt nyerni, ami akár jó előjelnek is tekinthető, hiszen a mostani év könnyen párhuzamba állítható az akkorival: idén is címvédésre készül Krisz, csak épp már nem a juniorok között, hanem a felnőtt, Buggy 1600-as Európa-bajnoki mezőnyben.
A magyar versenyző az idei évet tökéletesen kezdte, hiszen a németországi Seelow-ban rögtön nyerni tudott, utána viszont a lettországi Bauskában motorproblémák miatt nullázott. Ezt követte az elmúlt hétvégi, németországi Matschenbergben megrendezett Eb-futam, amelyet Krisztián remek versenyzéssel a második helyen zárt. Az összesített pontversenyben ezzel három forduló után a 4. helyen áll, ám hátránya az első helyezetthez képest csupán öt pont, a mínuszolást is figyelembe véve pedig ő áll a legjobban. Így várja a most soron következő, Nova Paka-i fordulót.
,,A Nova Paka-i Eb-futam a világ leghíresebb autocross versenye, úgyhogy itt mindig nagyon sokan szoktak elindulni, több olyan pilóta is, akik nem mennek végig az Eb-n, csak erre a futamra ugranak be. Idén is nagyon népes lesz a mezőny, és előkerül néhány régi nagy név, mint a 2010-es Európa-bajnok Ondrej Musil, akinek ez hazai pálya. Mindenki ott lesz, aki él és mozog, ezért a szezon egyik legkeményebb versenyére számítok” – kezdte nyilatkozatát Szabó Krisztián.
,,Nem véletlenül szokták ezt a helyet az autocross Mekkájaként is emlegetni, hiszen Csehországban hatalmas hagyományokkal bír ez a sportág és ez az egyik legrégebb óta létező, legjobb versenypályájuk. Kedvelem ezt a helyszínt, magát a pályát pedig kicsit technikásabbnak tartom, mint mondjuk az előző hétvégi, németországi helyszínt. Megvannak itt is az apró kis trükkjeim, tudom, hol lehet meglepni az ellenfeleket, de az utóbbi években azt már megtanultam, hogy itt nem elég nyerni a saját futamaimat, gyorsnak is kell lenni, ez a legfontosabb. Az elmúlt években általában rendre sikerült itt megnyernem majdnem az összes előfutamomat, de mivel nagy a mezőny és sok csoport van, így többen is három megnyert futammal álltunk az előfutamok után, és voltak, akiknek jobb idejük volt, így végül mindig lemaradtam az első soros rajthelyről az A-döntőben. Remélem, most sikerül odaérnem.”
,,Szeretnék nyerni, de egy stabil dobogós helyezésnek már nagyon örülnék. Az összetettben szorosan ott vagyunk a többiek nyomában, úgyhogy nem kell mindenáron nyerni, fontosabb, hogy minden hétvégén stabilan hozzuk a dobogós helyezéseket. Egyszer, még a juniorok között tudtam itt nyerni, tavaly pedig szoros csatában a 3. lettem. Más magyar rajtam kívül nem nyert még ezen a pályán, de Kárai Tomi idén eddig minden futamán győzni tudott a Touring Autocross kategóriában, és én nagyon bízom benne, hogy most talán mindkettőnknek összejöhet a siker, és egy duplázással tudjuk megörvendeztetni a magyar szurkolókat, mint a seelowi szezonnyitón. Az nagyon szép lenne!” – tekintett a Nova Paka-i hétvége elé a pilóta.