Kirisi női vízilabdatorna – Világbajnokveréssel másodikként zártak a magyarok

image

Győzelemmel, s a második helyen zárta szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a hatcsapatos oroszországi nemzetközi tornán, ahol szombaton Merész András szövetségi kapitány együttese a vb-címvédő spanyol csapatot verte két góllal.

    Eredmény:
Magyarország-Spanyolország 10-8 (1-3, 5-2, 3-2, 1-1)
———————————————————————
a magyar góllövők: Kisteleki D., Kisteleki H., Csabai 2-2, Antal, Szücs, Keszthelyi, Tóth 1-1

    A margitszigeti Európa-bajnokság utolsó – világbajnoki erősségű – felmérő állomásán a magyar csapat az amerikaiaktól és az olaszoktól elszenvedett vereséget követően egyre jobb formába lendült, s a hollandok és az oroszok után a spanyolok felett is diadalmaskodni tudott.
    A kirisi rendezvény honlapja szerint az ibériaiak kezdtek eredményesebben, s 2-0-ra, majd már 3-1-re is vezettek a reggeli találkozón, amikor a magyarok megrázták magukat, s öt perc alatt lőtt öt góllal 6-5-re fordítottak. A harmadik negyedben kétgólosra növelték az előnyt, a spanyolok pedig csak a befejező nyolc perc legvégén, 10-7-nél tudták csökkenteni a különbséget.
    „Örömteli, hogy két vereség után a következő három meccsünket meg tudtuk nyerni. A mai mérkőzés különösen fontos volt, mivel a legutóbbi három összecsapásunkon kikaptunk a spanyoloktól, ezért a bő egy hét múlva rajtoló budapesti Európa-bajnokság előtt mentálisan is kellett a lányoknak ez a győzelem” – nyilatkozta az orosz honlapnak Merész András.
    Korábbi eredmények:
    kedd:
Egyesült Államok-Magyarország 13-10
    szerda:
Olaszország-Magyarország 15-11
    csütörtök:
Magyarország-Hollandia 16-12
    péntek:
Magyarország-Oroszország 12-11 

    A torna végeredménye: 1. Egyesült Államok 13 pont, 2. Magyarország 9, 3. Oroszország 7, 4. Olaszország 6, 5. Spanyolország 5, 6. Hollandia 3