Akár 250.000 dollárra is büntethetik Chael Sonnen-t

A Nevada Állami Atlétikai Bizottság elindította fegyelmi eljárását Chael Sonnen ellen. A vádirat szerint akár 250 00 dolláros büntetéssel is sújthatják az egykori UFC szárt, az engedélyét bevonják, állnia kell az eljárás költségeit, és ha ismét engedélyt akarna szerezni, tiszta doppingtesztet is mellékelnie kell jelentkezésekor, tudta meg az MMAjunkie.

Chael-Sonnen-UFC-148-workout.jpg

Mint ismert, a sportoló nemrég egymás után két doppingteszten is megbukott, visszavonult az MMA-tól, és felbontotta vele kommentátori szerződését a FOX és a UFC is. A két teszten összesen öt különböző tiltott szert találtak a szervezetében. Szerződésének felbontásakor nem sok jövőt jósoltak neki a UFC-ben, Dana White viszont nemrég ismét nyilatkozott az ügyről, már egészen más hangnemben:

Nagyon közel áll hozzám a srác, és most minden azon múlik, hogyan kezeli a dolgokat. Amerika nagyon megbocsátó hely azoknak, akik helyesen cselekednek. Ugyanakkor látod, mi történik azokkal, akik megvetik a lábukat és harcolni próbálnak (a jogos ítélet ellen). Nem nagyon működik nekik.

Sonnent sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy hülye lenne, úgyhogy valószínűleg nem nyújt be fellebbezést, és mindenben együttműködik majd a Bizottsággal. Ha mégis máshogy dönt, fellebbezési igényét július 17-ig jelezheti. Az ügyben július 23-i ülésén mond végleges ítéletet a NSAC.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!