Apró hiba pecsételte meg a sorsot

image A hétvégén debütált a Rábaringen az Országos Gymkhana Bajnokság mezőnye. Az écsi derbin a SOLID Racing Team tehetsége, Szőke Ákos is részt vett, ám egy apró hiba rányomta bélyegét a teljesítményére. A váci pilóta végül épp, hogy lecsúszott a dobogóról, és a Pro kategória 4. helyén végzett.

 

Szőke Ákos: Egy kicsit ijesztő látvány fogadott bennünket pénteken, mikor a Rábaringre kiértünk. A pálya olyan volt – kis túlzással –, mint egy medence, körülbelül 10 centiméter magasan állt rajta a víz a korábbi esőzések következményeként. A szervezők azonban nagyon kreatívan hárították el a tréningünk útjában álló akadályt: szippantós autóval „takarították fel” a megmaradt csapadékot az aszfaltról. Szombaton már egy teljesen száraz pályán versenyezhettünk, amihez hozzájárult az is, hogy Écsre is megérkezett a kánikula.

Igazán jó futamunk volt a hétvégén, brutális csatákat vívtunk a többiekkel egy nagyon kemény pályán. Volt, hogy csak egyszázad másodperc volt a különbség az ellenfelek között. Hajszálakon múltak az eredmények, talán ilyen szoros még nem is volt a bajnokság, mióta én versenyzem. A csatákban azonban én most alulmaradtam. Rosszul, egy hibát szerezve kvalifikáltam, ami rányomta a bélyegét az egész derbimre, s nem tudtam előrébb lépni. Nagyon sajnálom, hogy lecsúsztam a dobogóról, úgy látszik most nagyon nem voltam a toppon, habár a technika abszolút tökéletesen működött, minden összeállt a BMW-ben.

A tervek szerint legközelebb szeptemberben, ismét Tökölön állunk majd rajthoz az Országos Gymkhana Bajnokság mezőnyével. A rövid szünetet pedig felhasználjuk arra, hogy tovább fejlesszük a kocsit a dobogó illetve a győzelem reményében.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Bomba!, KYOCERA – The new value frontier, Sigillanda, V4 Transport Szállítmányozási Kft., AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop, INNOVITAS – Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ, Budatel, TT.risk, Václámpa.hu, Váckonyha.hu, Szőke és fiai ácsmunkák, RetroCar, Balu gumi, Klímatti, Realsys.hu, Viczián István építőipari vállalkozó

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.