Vb-szervezés 40 nap alatt

Legutóbb 2012-ben, Antwerpen váratlan visszalépést követően 93 nappal a rajt előtt vállalta el Debrecen, hogy megrendezi a felnőtt úszó Európa-bajnokságot.

Most, 40 nappal az első startot megelőzően dőlt el, 2014. szeptember 5. és 7. között Balatonfüred ad otthont a 2. junior nyíltvízi világbajnokságnak. A FINA Büro arra kényszerült, hogy az ismert okok miatt az izraeli Eilat helyett új helyszínt keressen. A négy jelentkező közül esett Balatonfüredre a választás, megelőzve Setubalt, Dubajt és Barcelonát.

Gyárfás Tamás vezetésével hétfőn került sor az első ülésre a Magyar Úszó Szövetségben, amelyen részt vettek mindazok, akik kiemelt szerepet kapnak a szervezésben. A versenypálya kijelölése mellett megtörtént a kapcsolatfelvétel a szállodákkal, kialakították a helyszín arculatát, de többek között eldőlt az is, hogy milyen lesz a vb plakátja, logója, és még arról is szó esett, kik adják át a díjakat.

,,Gyorsított eljárásra van szükség – közölte a MÚSZ elnöke. – A mögöttünk álló öt úszó Eb rendezése számos tapasztalattal szolgált, nem csak jó úszócsapatunk, de jó rendezői gárdánk is van. Csupán egyet kértem a kollégáimtól és a partnereinktől: senki se hivatkozzon a rövid felkészülési periódusra, hiszen ezzel mindenki tisztában van – a felesleges siránkozásra pedig végképp nincs idő.”

A FINA junior nyíltvízi vb-n két korosztály vesz részt: ifik (14-16 évesek), illetve juniorok (17-18 évesek), az előbbiek 5km-en, az utóbbiak 7.5 km-en versenyeznek, illetve a harmadik nap a két korosztálynak 3-3km-es csapatversenyt rendeznek.

 

 

A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.