Szombaton elindult a kilencedik Amatőr Női Ökölvívó Bajnokság. Két év után Bukarestben húzhatnak kesztyűt a lányok a kontinens legjelentősebb megmérettetésén. Romániába 30 nemzet 163 ökölvívója méri össze tudását az elkövetkezendő nyolc napban. Ez mind a sportolók, mind a nemzetek számában rekordot jelent a korábbi Európa Bajnokságokhoz képest.
Teljes csapattal a rendező Románia mellett Oroszország, Ukrajna és Magyarország képviselteti magát. Meglepetésre az általában teljes csapatot kiállító lengyel és török válogatott most csak 7 illetve 9 fővel vesz részt a tornán. Ugyan csak a szokottnál kisebb a cseh és a dán bokszolók száma, cseh versenyzőből kettőt, míg dánból csak egyet láthatunk. Görögország pedig ugyan nevezett, de a csapata nem érkezett meg a kontinensviadalra. Ellenben a korábban csak 1-2 főt versenyeztető Azerbajdzsán hét öklözővel érkezett Romániába és hasonlóképpen a szokásosnál nagyobb csapatot tudhat magáénak Olaszország is a nyolc sportolójával. Lássuk a résztvevő országokat: Örményország , Azerbajdzsán , Anglia , Fehéroroszország, Bulgária, Csehország , Horvátország , Dánia, Svájc, Finnország, Franciaország , Németország, Görögország , Magyarország, Írország , Izrael, Olaszország, Litvániában, Moldova , Norvégia, Hollandia, Lengyelország, Románia, Oroszország , Szerbia, Szlovákia , Szlovénia , Spanyolország, Svédország , Törökország, Ukrajna.
Szép számban láthatunk a mezőnyben nagy neveket, különös tekintettel az olimpiai kategóriákra. Egyrészről már-már veteránnak mondható hölgyek is folytatás vagy a visszatérés mellett döntöttek mikor az AIBA megemelte a korhatárt 40 évre. Így láthatjuk a szorítóban a svédek világbajnokát Anna Laurell Nasht, az oroszok több súlycsoportban is VB bajnokát Irina Sinetskayat, a törökök kétszeres világbajnokát Tatar Gulsum vagy a mi kétszeres világbajnok Kovács Máriánkat. Mellettük a sportág két talán legjobb női ökölvívója az olimpiai bajnok ír legenda Katie Taylor és az olimpiai ezüstérmes orosz Sopfia Ochigava összecsapása számíthat a legnagyobb érdeklődésre. Szintén a 60kg-osok között találjuk a lengyelek korábbi világbajnokát az 51kg-os olimpiai résztvevő Karolina Mihalczuk-ot. Ringbe száll az angolok olimpiai bajnoka is az 51kg-os Nicola Adams, aki 2012 óta veretlen, így nagy esélyese súlycsoportjának. Mivel a másik két angol olimpiai résztvevő a most 64kg-ban induló Nathasa Jonas és a 75kg-os világbajnok Savannah Marshall is a szigetország csapatának tagja, az egyik legerősebb válogatottal indulnak az EB-n. De nem feledkezhetünk meg az orosz teamről sem, amely még mindig a legerősebbnek számít, hiszen az elmúlt időszak nyolc Kontinens Bajnokságán mindig az éremtáblázat élén végzet. Most azonban több új versenyzővel érkeztek Romániába és hiányzik a csapatból az olimpiai ezüstérmes Nadezda Torlopova is. Érdemes lesz figyelemmel kísérni a hollandok teljesítményét is, hiszen csapatukat az a Nigel Davies irányítja, aki a nagyon eredményes angol olimpiai válogatottat készítette fel Londonra, most olyan versenyzőkkel dolgozik, mint Nouchka Fontijn vagy Maxine Koelemeij. A nagy befutott nevek mellet találkozhatunk a feltörekvő fiatalokkal is, mint az orosz Sayana Sagatayeva-val, aki a a Feliks Stamm tornán megszorongatta Nicola Adamst vagy a 75kg-os szintén orosz ifi világbajnok Iaroslava Iakushina-val illetve a magyar ifi világbajnok Szatmári Petrával.
A magyar csapat id. Balzsay Károly irányításával készült és vesz részt a tornán, a csapatvezetői teendőket Pelyva György lája el. Az edzői munkát a verseny alatt Szabó Beáta és Gál László és Konkoly István segíti. Míg bíróként a legelső női olimpiai döntőt vezető Szűcs Veronika képviseli hazánk színeit.
A magyar csapatban ott van a kétszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok PVSK-s Kovács Mária is. A legeredményesebb női ökölvívónk visszatért abba súlycsoportba ahol eddigi legnagyobb sikereit elérte. Marcsi azon kevés versenyzők közé tartozik, akik az eddigi összes Női Amatőr Ökölvívó EB-n kesztyűt húztak. A +81kg-osok között a litván Cristina Rimkute ellen lép a kötelek közé hétfőn.
A helyszínen van a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke is, dr. Csötönyi Sándor az AIBA Európai Konföderációjának ülésén vesz részt a román fővárosban.
Versenyzőink:
48kg: Barankai Virginia (SZBC)
51kg Ancsin Katalin (KSI)
54kg Kis Varga Bettina (PVSK)
57kg Nagy Kitti (NYVSC-BIgboxing)
60kg Csombor Vivien (ESI)
64kg Nagy Bianka (SZBC)
69kg Oláh Eszter (ESI)
75kg Nagy Tímea (Papp László Boksz Akadémia)
81kg Szatmári Petra (FÖS)
+81kg Kovács Mária (PVSK)
Sorsolás:
48kg (17 induló)
Barankai Virginia – Kristine Sargsjan (ARM)
51kg (19 induló)
Ancsin Katalin – Salamaari Hannonen (FIN)
54kg ( induló)
Kis-Varga Bettina – Cristina Gomez Babia (ESP)
57kg (20 induló)
Nagy Kornélia Kitti – Sonia Valachova (SVK)
60kg (23 induló)
Csombor Vivien- Karolina Mihalczuk (POL)
64kg (20 induló)
Bianka Nagy – Nila Lipskaya (UKR)
69kg (14 induló)
Oláh Eszter – Elena Vystropova (AZE)
75kg (10 induló)
Nagy Tímea – Bayrak Serengul (TUR)
81kg (9 induló)
Szatmári Petra – Maria Urakova (RUS)
+81kg (8 induló)
Kovács Mária – Christina Rimkute (LTU)
Az első napon három magyar versenyző Barankai Virginia, Nagy Bianka, Szatmári Petra húzott kesztyűt. Mind három bokszoló 2:1 arányú pontozással jutott a következő körbe.
Szuknai Zsuzsanna




