A 90 kilogrammos Tóth Krisztián negyedik győzelmével bejutott a döntőbe vasárnap az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Budapest Grand Prix-n.
Az idén Montpellier-ben Európa-bajnoki bronzérmes magyar a négy között a világbajnok holland Guillaume Elmonttal találkozott, akit a mérkőzés derekán olyan erővel szorított le, hogy győzelmének kihirdetése után megkérdezte riválisát, jól van-e. A KSI versenyzője a fináléban a kétszeres vb-második japán Nisijama Dajkival száll szembe.
Remekül menetel a 78 kilóban a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél is, aki a negyeddöntőben mindössze fél percet töltött a tatamin, aztán combdobással vetett véget a küzdelemnek a horvát Ivana Maranic ellen. A KSI dzsúdósára az elődöntőben az Eb-ken három érmet gyűjtött szlovén Anamari Velensek vár.
A 81 kilós kategóriában nem jött össze a magyar elődöntő, ugyanis Krizsán Szabolcs ipponnal kikapott Szirazsugyin Magomedovtól, így az orosz dzsúdóssal küzd meg a négy között Csoknyai László. Krizsán a bronzéremig tartó vigaszágon folytathatja szereplését.
Ugyancsak vigaszágra került +100 kilogrammban a vb- és Eb-második Bor Barna, akit előbb vazaarit, majd ippont érően vitt földre a kétszeres Eb-második grúz Adam Okruasvili.
Megosztás:




