,,Nem voltunk elég agresszívak"

,,Nem voltunk elég agresszívak

A Németország – Ghána mérkőzést követő nyilatkozatok.

A Németország – Ghána mérkőzést követő nyilatkozatok.

Joachim Löw: „Vezettünk, aztán kaptunk két gólt a semmiből. De a csapat bizonyított azzal, hogy még egyszer visszajött a meccsbe. A játékosok rettentően kimerültek. El akartuk kerülni a nyílt harcot. Kompaktan akartunk helytállni a vezető találatot követően. Néha elszalasztottuk a lehetőséget ahhoz, hogy gólhelyzetbe kerüljön, hogy a védelem mögé jussunk. Klose és Schweinsteiger újraélesztette a mérkőzést.”

Philipp Lahm: „Fárasztó 90 perc volt. Az időjárás nem lehet kifogás. Nem voltunk elég agresszívak és túl nagy helyeket engedtünk. De a 90 perc alatt nekünk voltak tisztább helyzeteink. Összességében nem lehetünk elégedettek. Hetekkel ezelőtt is elmondtuk már: a becserélt játékosoknak új lendületet kell adniuk. Ez történt ma is.”

Miroslav Klose: „Ha egy olyan csapat, mint Ghána előnyhöz jut, természetesen nehéz. Melegebb volt, mint a portugál meccsen. Sok futást igénylő találkozó volt. Mindegy, hogy kezdő vagy csere, minden játékos fontos. 20 meccsen 15 gól nem rossz.”

Manuel Neuer: „Túl szép volt a Portugália elleni eredmény. Tudjuk, hogy a földön kell maradnunk. Jó, hogy vissza tudtunk jönni a meccsbe.”

Mats Hummels: „Néhány labdavesztésünkkel lehetőséghez engedtünk Ghánát. Tekintettel azokra a helyzetekre, amiket megengedtünk, még a döntetlennel is elégedettnek kell lennünk. Első mérkőzésünk nem volt annyira jó, mint ahogyan látszott. Amilyen mélyen helyezkedünk, nem szabad labdát vesztenünk. Elől célratörőbbnek kell lennünk.”

 

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: