A szombat még a Magyar Úszás Napjának sikereitől volt hangos, hétfőre viszont már betegségekről, kórházi kezelésekről szóltak a hírek. Az uszodákban szinte megállt az élet, akik csobbantak a Balatonban, hétfőn már nem tudtak edzeni. reb Szombaton úszóünnepet tartottak Balatonfüreden: másodszor rendezték meg a Magyar Úszás Napját, amely egyben a nyíltvízi Európa Kupa-sorozat második állomása is volt. Az érdeklődők pedig a Samsung Olimpiai Úszófesztiválon szálltak vízbe. Gyurta Gergely nyert 10 kilométeren, a nők között az olimpiai bajnok Risztov Éva második, Olasz Anna harmadik lett. Ünneplés helyett azonban kórházi kezeléssel telt a hétvége hátralévő része, akárcsak a hét régióban zajló Jövő Bajnokai-program nagyjából háromszáz fiataljának is. Mint utólag kiderült, a hazai élmezőny és az utánpótlás színe-java (nem elfeledve a többi indulót) jéghideg és fertőző vízben tempózott. [caption id=”a…
Folytassa a cikk olvasását: Fertőző és jéghideg víz
A cikk folytatódik..! kattintson ide!
Megosztás:




