Vb-2014 – "Isten foga" – Suárez harapásának nemzetközi sajtóvisszhangja

image Gúnyos és felháborodott írásokban reagált a nemzetközi sajtó arra, hogy Luis Suárez beleharapott Giorgio Chiellini vállába a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon az Uruguay-Olaszország (1-0) csoportmeccsen.

    Olaszország:
    ————
    La Gazzetta dello Sport:
„Már megint a kannibál.”

    Corriere dello Sport:
„Már harmadszor. Ez már pszichiátriai eset, Suárezt legalább hét meccsre el kéne tiltani.”
    
    Tuttosport:
„Egy pillanatnyi szégyenteljes őrülettel Suárez kockára tette a szereplését a vb hátralévő részében.”
    
    Uruguay:
    ——–
    El Observador:
„A feltételezett harapásra az olasz Suárezt szemüregen ütötte, amely rögtön bedagadt.”
    
    El País:
„A világsajtó és főleg annak angliai része nagyobb hangsúlyt fektetett a feltételezett agresszióra, mint Uruguay győzelmére, amellyel bejutottunk a nyolcaddöntőbe.”
    
    La República:
„Suárez jövője a FIFA kezében van. A játékos és az uruguayi szövetség abban bizakodhat, hogy a 2010-ben bevezetett 77b paragrafust még sosem alkalmazták.”
    
    Svájc:
    ——
    Blick:
„A vicces piros lap és a harapás után elszálltak az olaszok.”
    
    Neue Zürcher Zeitung:
„Suárez ismét odaharapott.”
    
    Ausztria:
    ——–
    Kurier:
„Uruguay egy harapásnyival jobb volt.”
    
    Der Standard:
„Ciao, fognyomokkal.”
    
    Kronen Zeitung:
„A vámpír! Az uruk továbbmentek, de túlságosan haraptak kedden.”
    
    Hollandia:
    ———-
    Algemeen Dagblad:
„Az a legszörnyűbb, hogy Suárez saját magát törli bűnös módon a vb-ről. Ronaldo holnap valószínűleg csomagolhat, Iniesta már otthon, Pirlo befejezte, Rooney pedig ma távozik. Csak Robben marad a csúcson.”
    
    De Volkskrant:
„Ismét az őrület győzött Suárez fejében. Az utóbbi időben már keveset beszéltek róla, mivel a jelek szerint a zseninek sikerült úrrá lennie rajta. Kedden aztán jött az újabb rövidzárlat.”
    
    Franciaország:
    ————–
    L,Equipe:
„Suárez tovább harapdál. Szerencséje, hogy a bíró nem látta az esetet, de a büntetés nem maradhat el.”
    
    Belgium:
    ——–
    Le Soir:
„Nyomakodnak, lökdösődnek, aztán Suárez nekiesik ellenfele vállának, mint sas a zsákmányának. És már harap is.”
    
    Het Laatste Nieuws:
„Isten foga.”

Megosztás:
Share: