Könyv jelent meg az Ezüstcsapatról

image

"Ezüstcsapat – második félidő; Báró, Juci, Nyíl és a többiek" címmel jelent meg Kristóf Péter az FTC labdarúgócsapatának utolsó nagy nemzetközi sikerét, az 1974-75-ös KEK-menetelését feldolgozó könyve.

    "A Ferencváros az a klub, amely a legtöbb embert érdekli Magyarországon – nyilatkozott Kristóf Péter, a csütörtöki könyvbemutatón. – Beszélgettem fiatalabb kollégákkal, szurkolókkal és kiderült, hogy bár sokan ismerik az FTC történetét, ebből a csapatból már nem nagyon tudnak neveket idézni. Amikor elkészültem a munkával, kicsit olyan volt, mintha a gyermekemet vesztettem volna el, hiszen nagyon jó volt együtt élni a múlttal."

    A kupaezüst 35. évfordulóján megjelent kötet a klub legendáival készült interjúcsokrok és a szerző személyes emlékei mellett két speciális fejezettel is szolgál, amelyekben fotókkal idézik meg a múltat.

    A Ferencváros az 1974-75-ös idényben az első körben a walesi Cardiff City együttesét ütötte ki, majd következett az angol Liverpool elleni párharc, amelyet idegenben lőtt góllal nyertek meg a zöld-fehérek. A negyeddöntőben a svéd Malmö sem tudta megállítani a magyar csapatot, az elődöntőben pedig a Crvena zvezdát búcsúztatta a Fradi. A bázeli fináléban az akkor még szovjet Dinamo Kijev már túl nagy falatnak bizonyult, a legendás Valerij Lobanovszkij irányította alakulat 3-0-ra győzött.

    A sajtótájékoztatón a 75-ös alakulat több játékosa – így Bálint László, és a Géczi István – is megjelent. A könyvet 4850 forintért lehet megvásárolni.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.