Visszatérőben a kómából felépült svájci síelő

image

Három hét múlva az alpesi sízők idénynyitó söldeni Világkupáján ismét versenyezne a 2009-ben súlyos balesetet szenvedett és emiatt három hétig kómában fekvő Daniel Albrecht.

    Szombati, zürichi sajtótájékoztatóján egyelőre csak azt jelentette be biztosra, hogy visszatér a Vk-sorozatba, ugyanakkor feltételesen jelezte, hogy ez akár már az első versenyen megtörténhet.

    "Ez egyelőre csak lehetőség, korai lenne még véglegeset mondani. Az elkövetkező napok edzésein tapasztaltak alapján mondom ki a végső szót" – tette hozzá.

    A 2007-es vb-n kombinációban győztes sportoló a 2009.
január 22-i, kitzbüheli edzésen a cél előtt, egy ugrató után a  
levegőben elvesztette az egyensúlyát, a hátára zuhant, s a balesetben koponya- és tüdősérüléseket szenvedett. Az orvosok három hétig tartották mesterséges kómában, majd egy hónappal később megkezdhette a rehabilitációt.
    

Albrecht már egy éve vissza akart térni.

    "Akkor úgy éreztem, hogy újra versenyezhetek, most biztos vagyok benne" – szögezte le.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.