Divízió I-es hoki vb: Palkovics pihen

ice_hockey.jpg

Csütörtökön megkezdte felkészülését a magyar válogatott az április 17-én kezdődő divízió I-es jégkorong-világbajnokságra.

    A székesfehérvári edzőtáborban 34 játékos – 4 kapus, 12 hátvéd és 18 csatár – gyakorol, két légiós, Szuper Levente (Hannover) és Szélig Viktor (Briancon) klubkötelezettségei miatt nincs jelen. Palkovics Krisztián három napra pihenőt kapott, helyére Peterdi Imrét hívta be Ted Sator szövetségi kapitány.

    Peterdi tagja volt a 2008-as szapporói divízió I-es vb-t megnyerő alakulatnak, ám a mostani szezonja nem sikerült jól, ezért az első körben nem kapott helyet a bő keretben.

    A válogatottba csak edzeni behívott Kangyal Balázs kisebb sérülése miatt nem utazott el az összetartásra, helyén a dunaújvárosi Kiss Dániel szerepel.

    Énekes Lajos másodedző az MTI-nek elmondta: a szombati második edzés után lesz az első keretszűkítés.
    A felkészülés jegyében a csapat április 10-én Ausztriával, 11-én pedig Norvégiával mérkőzik meg a Papp László Arénában. A ljubljanai vb április 17-én rajtol, a gárda sorrendben a dél-koreai, a lengyel, a horvát, a brit és a szlovén együttessel találkozik. Csak az első helyezett jut fel a világelitbe.

    A magyar jégkorong-válogatott Székesfehérváron készülő kerete:
    kapusok:

Budai Krisztián (FTC Corner MoneyGram), Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV19), Kiss Tamás (Dunaújvárosi Acélbikák.Docler), Rajna Miklós (Vasas Bp. Stars)
    hátvédek:
Ennaffati Omar (Bp. Stars), Hegyi Ádám (Dunaújváros), Horváth András (Fehérvár), Jobb Dávid (Fehérvár), Maklári Erik (Fehérvár), Orbán Attila (Dunaújváros), Pozsgai Tamás (Dunaújváros), Sille Tamás (Bp. Stars), Svasznek Bence (Bp. Stars), Szirányi Bence (Bp. Stars), Tokaji Viktor (Fehérvár), Kiss Dániel (Dunaújváros)
    csatárok:
Azari Zsolt (Dunaújváros), Benk András (Fehérvár), Berta Ákos (Bp. Stars), Fekete Dániel (Fehérvár), Fodor Szabolcs (Bp. Stars), Gergely Csaba (Bp. Stars), Holéczy Roger (Bp. Stars), Kiss Ákos (Dunaújváros), Kóger Dániel (Fehérvár), Kovács Csaba (Fehérvár), Ladányi Balázs (Fehérvár), Magosi Bálint (Dunaújváros), Nagy Gergő (Fehérvár), Sofron István (Fehérvár), Vas Márton (Fehérvár), Vas János (Fehérvár), Vaszjunyin Artyom (Fehérvár), Petedi Imre (Bp. Stars)

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.