Új elnöke van a Magyar Asztalitenisz Szövetségnek

pingpong.jpg

Szatmáry Kristófot, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét választották a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnökévé a szervezet csütörtökön megtartott évi rendes közgyűlésén.

    Az eddigi elnök, Benedek Fülöp személyi okokra hivatkozva megerősítette, hogy lemond a tisztségéről. A szövetség tájékoztatása szerint "a közgyűlés a lemondást egyhangúlag elfogadta, és köszönetét fejezte ki Benedeknek az elmúlt hét évben végzett eredményes tevékenységéért, amellyel nagyban hozzájárult a MOATSZ működőképességének biztosításához."

    A közgyűlés a kétórás ülésen a jelölő bizottság javaslatát elfogadva, egyhangúlag választotta meg elnöknek az egyedüli induló Szatmáry Kristófot, akinek a megbízatása 2012-ig szól. A testület határozott arról is, hogy két fővel bővíti az elnökség létszámát. A szövetség eddigi két alelnöke, Juhos József és Világosi Gábor mellé egy harmadikat is választottak Flamm Tibor személyében.

    A 2004-ben kinevezett Benedek decemberben a "hivatali tevékenységével összefüggésben felmerült problémákra tekintettel" felajánlotta lemondását, ezzel azonban az elnökség nem értett egyet és jelezte, hogy a kérdést a rendes közgyűlés elé terjeszti.

    Benedeket, az agrártárca volt szakállamtitkárát, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgató-helyettesét hivatali visszaélés miatt – nem jogerősen – másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte decemberben a Heves Megyei Bíróság, amely mellékbüntetésként 3 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta a vádlottat.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.