Április 18-án, vasárnap délután öt órakor a Wigwam Rock Palace ad otthont a Totalfight X. gálájának, ahol javarészt profi ökölvívó mérkőzéseket láthat a kilátogató. Bozai Gyula új, saját termében készül a hat menetre kiírt találkozóra.
Nem volt egyszerű a bokszolóként és edzőként is nagyszerűen teljesítő Bozai Gyula tele, de a hideg hónapok alatt egy nagyobb csalódást követően már új termet is épített magának a Bozai Boksz Club vezetője.
„Sajnos a Bakos Fitnessből el kellett költöznünk, de nem kellett messzire, hiszen a Soproni úton van az új otthonunk, amit már kezdünk belakni és hál Istennek az edzésre látogatók száma is egyre növekszik. Ebben a teremben készülök az április meccsre és jól haladok!” – meséli Bozai – „A napokban egyeztettem a menedzseremmel és azt mondta, hogy egy komolyabb ütközetet szervez majd nekem, mégpedig Forgács Sándor ellenében. Örülnék, ha valóban ő lenne a kihívóm, minden tiszteletet megérdemel, hiszen Rubin Olivért is sikerült neki legyőznie korábban!”
Bozai Gyula tavaly decemberben lépett utoljára szorítóba, mégpedig a szintén remek mérleget magáénak tudható Czékus Zoltánt verte pontozással egy nagyon kiegyensúlyozott meccsen. Most április 18-án a Perutech Event többi bokszolójával együtt lép majd a kötelek közé.
„Sok nézőre számítok, hiszen nem csak én, hanem tanítványaim is a környéken élnek, edzenek. Ez nagyon fel fogja tüzelni a hangulatomat és remélem egyértelmű győzelemmel zárom majd az estét.” – tette hozzá a bokszoló.
A gála délután öt órakor kezdődik majd és a budafoki cirkálósúlyú bokszoló mellett még Turgonyi Bálint, Hubert László, Zöld Ferenc, Laboda István, Nagy Zoltán és Marosi György is ringbe lép. Valamint el kell áruljuk, hogy MMA mérkőzések és az első magyar Pankráció is bekerült a programba.
forrás: Totalfight – Ifj. Perutek János