Atlétika: Az AKTÍV-program keretében iskolai versenysorozat indul Székesfehérváron

tornasz.jpg

Az Atlétikai Kiválasztó Tehetségkutató Iskolai Verseny (AKTÍV-program) keretében, nyolc fehérvári általános iskola tanulóinak részvételével atlétikai versenysorozatra kerül sor április 14. és május 2. között – számolt be sajtótájékoztatóján Hirt Károly, az Alba Regia Atlétikai Klub (ARAK) és Horváth Miklós Csaba, a Székesfehérvári Önkormányzat Sportbizottságának elnöke.

A klub 2009-ben sikerrel pályázott a Magyar Atlétikai Szövetség által kiírt „Utánpótlás Atlétikai Centrum” kialakítására, melyhez a NUPI Sport XXI. Programja több milliós állami támogatást biztosít. A versenysorozat célja az AKTIV-program segítségével kiválasztani a 6-12 éves korosztály legtehetségesebb sportolóit.

Az Alba Regia Atlétikai Klub AKTIV néven iskolai versenysorozatot indít székesfehérvári általános iskolásoknak, nyolc intézmény jelezte részvételi szándékát. A 6-12 éves gyermekeknek kidolgozott atlétikai gyakorlatok során a résztvevők váltó- és sorversenyeken, játékos formában ismerkedhetnek meg az atlétikai mozgásformákkal. Hirt Károly, az ARAK elnöke elmondta, hogy április 14. és 27. között rendezik az iskolai fordulókat, majd az iskolák legjobbjai május 2-án, a Köfém Sportcsarnokban döntik el, melyik a város legAKTIVabb iskolája, illetve évfolyamonként a legAKTIVabb osztálya.

A sajtótájékoztató után Pignitzky Dorottya, a NUPI osztályvezetője hozzátette: „A Sport XXI. Program atlétika keretéből 2009-től finanszírozunk egy-egy atlétikai utánpótlás-központot: Szombathelyen, Békéscsabán és Székesfehérváron; külön-külön 5,2 millió forinttal évente. A központok állami támogatásával az a célunk, hogy egyesületi vagy szakosztályi támogatáson keresztül olyan utánpótlás-nevelő bázis alakuljon, ahol az évek során megbízható, eredményes kiválasztás, szakmailag magas szintű képzés folyik a gyermek és serdülő korcsoportokban, amely stabil alapokat biztosíthat a junior és felnőttkori eredményesség megalapozásához. Támogatásunk edzői bérekre, atlétikai eszközbeszerzésre, létesítményhasználatra, edzőtáborokra, egészségügyi célokra fordítható és versenyrendszerre, mint ezt a székesfehérvári példa is mutatja.”

XLsport –
Forrás: Vasvári Ferenc

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.