Ugyan most nem elég jó, Ronaldo a menne a válogatottba

foci.jpg

Saját bevallása szerint most nem játszik olyan jól Ronaldo, mint az elmúlt idényben, amikor a térdsérülését követő több mint egyéves lábadozás után ismét elkezdett futballozni.

    "Kevesebbet játszom és kevésbé jól, mint 2009-ben, de továbbra is az a célom, hogy elérjem a harmincgólos határt – nyilatkozott a helyi sajtónak a brazil Corinthians alkalmazásában álló "Fenomén", aki 13 mérkőzésen egyelőre öt találatig jutott a jelenlegi szezonban. – Remélem, javul a formám, és eredményes tudok lenni a Libertadores Kupában is" – tette hozzá.

    A 33 éves brazil világbajnok labdarúgó úgy véli, pillanatnyi fizikális állapota nem elégséges ahhoz, hogy szerepeljen a nyári, dél-afrikai vb-n, ezzel együtt a szövetségi kapitány, Dunga rendelkezésére áll.

    "Azzal a kevés mérkőzéssel a lábamban, amelyet ebben az idényben lejátszottam, nem érdemlem meg, hogy bekerüljek a világbajnoki csapatba, ez világos. Ettől függetlenül rendelkezésre állok, mert ez az én válogatottam, az én hazám, és nagy megtiszteltetés lenne, ha ismét képviselhetném a színeit" – fogalmazott a háromszor is a világ legjobbjának megválasztott Ronaldo, a 15 találatával a világbajnokságok történetének legeredményesebb góllövője.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.