A lengyel nemzet mérhetetlen nagy gyásza a tragikus esemény pillanatától adott volt. Fel lehetett tehát készülni a biztosra vehető lemondásra. A lengyel férfi kézilabda válogatott nem is jön el a Pannon Kupa hétvégi mérkőzéseire.
Ha már így alakult, talán szerencsésebben is lehetett volna reagálni a kitűnő lengyel nemzeti együttes visszalépésre. A Magyar Kézilabda Szövetség döntése értelmében ugyanis az eredetileg négyes tornát három részvevősre szűkítették: maradt a szlovák és a görög válogatott a legújabb szakvezetői felállással (Mocsai Lajos, Csoknyai István) rajtoló, a szlovének elleni, júniusi Vb-selejtezőre készülő magyaroknak.
Talán nem felségsértés felvetni: nem lett volna-e hasznosabb az adott kényszerhelyzetben minden kockázat nélkül elindítani egy B- vagy U-válogatottat, a név szinte teljesen mindegy lehetett volna!? Ha kijutunk a svédországi világbajnokságra, ha nem, egy döntő részben (kizárólag?) fiatalokra épülő (sebtiben összehívott) együttesnek kitűnő alkalmat jelenthetett volna egy beugró szerep, amelyben gátlástalanul és kockázat nélkül megmutathatták volna magukat: kérem, itt vagyunk, ennyit tudunk!
Gondoltak-e egy ilyen változatra a szövetségben, s ha igen, ugyan miért vetették el? Persze az is lehet, hogy ez a változat szóba sem került, aminek megint több oka is lehetett. Egy biztos: ez a torna nem csak a válogatott építgetését szolgálhatta volna, hanem lehetőséget is egy másik magyar együttes megméretésére is. Egyenesben láthattuk volna, mire is képesek a közvetlenül a legjobbak mögött helyezkedő játékosok? Egyénileg is, meg csapatban is.
Ez ilyen egyszerű – lehetett volna…
