Az Üllői úton vendégeskedik a címvédő

foci002.jpg

A címvédő Debrecen ferencvárosi vendégjátéka ígérkezik az egyik legérdekesebb mérkőzésnek a labdarúgó Soproni Liga 23. fordulójában, melynek rangadóját azonban a Zalaegerszeg és a Győr vívja majd.

    Herczeg András együttese a Zalaegerszegtől elszenvedett, három héttel ezelőtti súlyos vereség óta (1-4) javuló formát mutat: a Magyar Kupa elődöntőjében kiverte a címvédő Budapest Honvédot, a bajnokságban pedig – noha a játéka ismét nem volt lehengerlő – legyőzte a Paksot. A Loki egyértelműen a budapesti összecsapás esélyese, s amennyiben lépést akar tartani a vesztett pontok tekintetében nála egy ponttal jobban álló, éllovas Videotonnal, be is kell váltania a papírformát.

    Az FTC ugyanakkor abban bízhat, hogy a csapat a tavaszi szezonban még veretlen a bajnokságban, igaz, a hét meccséből mindössze kettőt tudott megnyerni, ötször döntetlenre végzett.

    Vasárnap Zalaegerszegen a negyedik helyen álló, kupadöntős hazai együttes a harmadik Győrt fogadja, a győztes nagy lépést tehet a bronzérem megszerzése felé.

    A Videoton az edzőváltáson átesett Pakshoz látogat.

    A 23. forduló programja:
    péntek:

Ferencváros – DVSC-TEVA 19 ó, vezeti: Fábián
    szombat:
Paksi FC-Videoton FC 15 ó, v.: Szabó Zs.
Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 16:30 ó, v.: Kassai
Kecskeméti TE-Ereco – Szombathelyi Haladás 16:30 ó, v.: Sulyok
Nyíregyháza Spartacus-Újpest FC 17:30 ó, v.: Vad II
Vasas-Lombard Pápa 18 ó, v.: Veizer
Kaposvári Rákóczi-MTK Budapest 18 ó, v.: Takács
    vasárnap:
ZTE FC-Győri ETO FC 17:30 ó, v.: B

 

mti

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.