Az Európai Unió készülő sportprogramjának legfontosabb irányaiba is betekintést nyerhettek Brüsszelben azok a magyar sportvezetőnők, akik a WILD (Women’s International Leadership Development) program hazai résztvevői. A továbbképzés magyarországi koordinátora a Nemzeti Sportszövetség.
A kétnapos látogatás első napján a több lépcsőből álló projekt indításaként az Európai Parlament sporttal foglalkozó szakpolitikusaival, képviselőivel találkoztak a magyar csoport tagjai, a másik hét résztvevő ország delegáltjaival együtt. A sportvezető-képzésen résztvevő hölgyek az Európai Unió intézményrendszerével és a készülő sportprogrammal is megismerkedhettek.
– Ez a program a kialakulás fázisában van – mondta Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára. – Az NSSZ a tervezet kapcsán hazai fronton kezdeményező szerepre készül, májusban kerekasztal-beszélgetést tervezünk, hogy aztán ötleteinket, gondolatainkat beépítésre ajánljuk a brüsszeli EU-szakpolitikusoknak. A WILD-program nyitó összejövetele nagyon hasznos és előrevivő volt, a magyar résztvevők is elismerően nyilatkoztak az utazás befejeztével.
A brüsszeli látogatás második napján egy kultúraközi kommunikációs tréningen fejleszthették tovább képességeiket a magyar sportvezetőnők, akik legközelebb június elején találkoznak: a programsorozat ekkor egy hazai továbbképzéssel folytatódik.
A nemzetközi programban Dr. Farkas Anna Ilona (TF), Faragó Beatrix (Magyar Ökölvívó Szövetség, TF), Kendi Ágnes Hanna (Magyar Kick-box szövetség), Kovács Katalin (TF Sportjáték tanszék), Kovács Nikolett (No1 Mini és Motoros Team), Nagyné Varga Katalin (Magyar Kosárlabda Szövetség)vesz részt.