Olimpiai bajnokok sora a szegedi Nagy Sportágválasztón

sportagvalaszto_napok.jpg

A Nagy Sportágválasztó szervezői szerint kettős premier helyszíne lesz május 7-én és 8-án Szeged: ez lesz az első olyan sportágválasztó, amelyet nem Budapesten rendeznek, másrészt az idei, összesen 17 eseményből álló sorozat első állomása.

    Az újszegedi Kisstadionban közel 50 sportággal ismerkedhetnek meg a gyerekek – hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón. A rendezvényen Janics Natasa, Kovács Katalin, Molnár Tamás, Vajda Attila, Pulai Imre, Czene Attila és Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnokok mellett további élsportolókkal is találkozhatnak a látogatók.

    Az érdeklődők szakértőktől kapnak tanácsot, hogy a gyermeknek testalkata, genetikai adottságai alapján milyen sportágat érdemes választania. A hétéves kortól elvégezhető egyszerű méréssel (sportantropometria) meghatározható a várható testalkat, testösszetétel, és nagy pontossággal a felnőttkori testmagasság is megbecsülhető. A helyszínen a mérés díjmentes, előzetes bejelentkezésre szükség lesz.

    Pénteken kifejezetten az előre bejelentkező óvodás, általános- és középiskolás csoportoknak rendeznek úgynevezett szakmai napot 9 és 17 óra között. Aznap 14 órától, majd szombaton egész nap nyitva áll a kapu mindenki előtt, a belépés ingyenes.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.