Foci vb 2010: Napi három meccs és netes közvetítés az MTV-n

vb 2010.JPG

Napi három alkalommal jelentkezik majd élőben a június 11-én kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságról a Magyar Televízió, amely pénteken, sajtótájékoztatón számolt be a közvetítések menetéről.

    Az eseményen kiderült, hogy a mérkőzéseket HD minőségben közreadó MTV mindennap két blokkban jelentkezik a helyszínről. A vb első szakaszában az első, 12:55 órakor kezdődő részben egymás után két összecsapást láthatnak a nézők, az esti, 20:05 órás második blokkban pedig a harmadik találkozónak otthont adó stadionból jelentkeznek majd a televízió munkatársai. Az m2 csatornán ismétléseket, és összefoglalókat sugároznak a vb ideje alatt.

    A kommentátorok Gundel Takács Gábor, Egri Viktor, Somos Ákos, Somos Zoltán és Faragó Richárd lesznek. Az öt sportriporter nemcsak a mérkőzésekről tudósít, hanem a vb előtt és alatt videoblogjukban számolnak be utazásuk izgalmas pillanatairól, valamint bemutatják a találkozók helyszíneit és az összecsapások kulisszatitkait.

    A műsorvezetők – Mérei Andrea, Somogyi Diána, Zelinka Ildikó – munkáját Mészöly Géza, Bánfi János, Sallói István és Bognár György szakkommentátorként segíti.

    A telesport.hu oldalon – a világbajnokságok történetében először – valamennyi mérkőzés élőben lesz látható, s ezek bármikor visszanézhetőek lesznek az MTV videotárából.

    A sportoldal nem csak folyamatosan frissülő hírportálként üzemel a vb ideje alatt, hanem a játékosokról, a csapatokról és a játékvezetőkről összeállított adatbázist, és a vb-k történetének legszebb góljait bemutató videókat is böngészhetik a látogatók.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.