A hazai férfi vízilabda élvonalában, a Vodafone ob I-ben szombaton kezdődik a rájátszás, amelynek első felvonása dönt arról, hogy mely két csapat vívhat majd meg az elsőségért a playoff második részében.
A múlt szombaton véget ért alapszakasz legjobbja az Eger lett, amely a negyedikként befutó Ferencvárossal csatázik, míg a másik elődöntős párban a második helyezett, címvédő Vasas csap össze a harmadik pozíciót kiérdemelt Szegeddel. A rájátszásba a felek magukkal viszik az egymás elleni alapetapos mérlegüket, vagyis az Eger – a népligeti döntetlen (6-6) és a hazai győzelem (8-5) nyomán – 4-1-es pontelőny mellett fogadja az FTC-t, míg az angyalföldiek átmeneti otthonukban, a Szőnyi úti vasutas uszodában 1-4-es hátrányból indulva látják vendégül a nyitányon a csongrádiakat (az alapszakaszos eredmények: Szegeden 4-4, a fővárosban 4-5).
A pólós párbajok 10 pontig tartanak, a jelenleg vezető együttesek tehát akár már két sikerrel biztosíthatják részvételüket a májusi fináléban. Az elődöntőkben döntetlen eredmény nem születhet, "iksz" esetén 2×3 perces hosszabbítás következik, s ha még mindig nem születik döntés, 5-5 büntetőt lőnek a csapatok. Amennyiben ekkor is marad az egyenlő állás, páronként folytatódik az 5 méteresek dobása – az első rontásig.
A férfi ob I-ben először az 1987/88-as idényben volt rájátszás, s a rendszer bevezetése óta most először csatázik egymással a fináléért az Eger és az FTC. A Vasas-Szeged elődöntőnek viszont már van múltja: a két gárda korábban háromszor is találkozott egymással, s minden alkalommal a piros-kékek jutottak tovább. A legjobb négy között 87 óta a Vasas 20 alkalommal, az FTC 16-szor, a Szeged 6, az Eger pedig 5 ízben szerepelt.
A rájátszás programja:
Elődöntők:
szombat:
ZF-Eger – FTC-Fisher Klíma 16:15 ó
TEVA Vasas Plaket – Szeged-Beton VE, Szőnyi út 18:15 ó
április 28., szerda:
Szeged-Beton VE – TEVA-VasasPlaket 18 ó
FTC-Fisher Klíma – ZF-Eger, Népliget 19 ó
május 5., szerda (ha szükséges):
ZF-Eger – FTC-Fisher Klíma
TEVA-VasasPlaket – Szeged-Beton VE
május 8.. szombat (ha szükséges):
FTC-Fisher Klíma – ZF-Eger
Szeged-Beton VE – TEVA-VasasPlaket
(A döntő tervezett játéknapjai: május 12., 15., 19., 22., 26.)
A mezőny többi része a folytatásban oda-visszavágós, körmérkőzéses formában küzd az 5-8., illetve a 9-11. helyekért úgy, hogy az érintettek a playoffba nem viszik magukkal az alapszakaszban egymás ellen játszott meccsek eredményeit. Viszont valamennyien az "alapos" pozíciójuknak megfelelő bónuszokkal, azaz jutalompontokkal kezdik a rájátszást. Jelesül a Honvéd 12, a Szolnok 9, a BVSC 6, az Újpest 3, az alsóházban pedig a Pécs 12, az OSC 6, a Szentes 3 ponttal rajtol.
A program:
az 5-8. helyért:
1. forduló, szombat:
Domino Honvéd – UNIQA-UTE, Kőér utca 18 ó
BVSC-Zugló-Atlantis Casino – Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC, Szőnyi út 19:45 ó
2. forduló, április 28., szerda:
UNIQA-UTE – BVSC-Zugló-Atlantis Casino, Hajós uszoda 19 ó
Domino Honvéd – Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC, Kőér utca 19:30 ó
3. forduló, május 1., szombat:
BVSC-Zugló-Atlantis Casino – Domino Honvéd, Szőnyi út 17 ó
Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC – UNIQA-UTE 18 ó
4. forduló, május 5., szerda:
Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC – BVSC-Zugló-Atlantis Casino 18 ó
UNIQA-UTE – Domino Honvéd, Hajós uszoda 19 ó
5. forduló, május 8., szombat:
Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC – Domino Honvéd 18 ó
BVSC-Zugló-Atlantis Casino – UNIQA-UTE, Szőnyi út (még nincs időpontja)
6. (utolsó) forduló, május 12., szerda:
UNIQA-UTE – Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC, Hajós uszoda 19 ó
Domino Honvéd – BVSC-Zugló-Atlantis Casino, Kőér utca 19:30 ó
a 9-11. helyért:
1. forduló, szombat:
OSC-Opus-Via – Bodrogi Bau-IOS-Szentesi VK, Hajós uszoda 19 ó
szabadnapos: Pécs
2. forduló, április 28., szerda:
OSC-Opus-Via – Pécsi Vízmű-PVSK-Fűszért 20:30 ó
szabadnapos: Szentes
3. forduló, május 1., szombat:
Bodrogi Bau-IOS-Szentesi VK – Pécsi Vízmű-PVSK-Fűszért 17 ó
szabadnapos: OSC
4. forduló, május 5., szerda:
Bodrodi Bau-IOS-Szentesi VK – OSC-Opus-Via 17 ó
szabadnapos: Pécs
5. forduló, május 8., szombat:
Pécsi Vízmű-PVSK-Fűszért – OSC-Opus-Via, Hajós uszoda 18 ó
szabadnapos: Szentes
6. forduló, május 12., szerda:
Pécsi Vízmű-PVSK-Fűszért – Bodrogi Bau-IOS-Szentesi VK 18 ó
szabadnapos: OSC