Torna férfi Eb: Vágner-parádé

tornasz.jpg

Szenzációsan teljesített Vágner Levente a férfi tornászok junior birminghami Európa-bajnokságán, az éjszakába nyúló viadalon bejutott az egyéni összetett fináléba és kvalifikációt szerzett a szingapuri Ifjúsági Olimpiára is.

Mint ismeretes a magyar csapat a 2. fordulóban szerepelt, és már akkor sejteni lehetett, hogy Vágner 79.800 pontjával  jó eséllyel pályázik a szombati egyéni összetett döntőre és az ifjúsági olimpiai kvótára is. A magyar versenyző összetettben végül a 16. helyen végzett, és simán megszerezte a kvalifikációt az augusztus 14-én kezdődő szingapuri Ifjúsági Olimpiára is, ahová az összetett alapján Európából a legjobb 14 versenyző, de országonként csak egy, jutott ki.
A Makra László, Vágner Levente, Tóth Levente, Selmeczi Bánk és Babos Ádám összeállítású magyar junior válogatott 231.850 ponttal végül a 10. helyen végzett.

Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár, delegációvezető: Vágner nagyszerűen tornázott, már a korábbi nemzetközi versenyek eredménye is nagyon biztató volt, csakhogy ott nem volt ott a teljes mezőny, így pontosan nem tudtuk, mire lehet ez elegendő. Nagyon örülünk és elégedettek vagyunk. A csapat 10. helye jó közepes teljesítménynek mondható, de a viszontagságos utazás miatt nem is várhattunk jobbat, hiszen a formahanyatlás éppen a 2. napra volt várható.
További program: ( helyi idő szerint)

Április 23., péntek felnőtt selejtezők magyar csapat 14.00-tól
Április 24. szombat, junior egyéni összetett döntő és felnőtt csapat döntő
Április 25. vasárnap junior szerenkénti finálék 9.30-tól, felnőtt szerenkénti finálék 13

XLsport –
Forrás: Kaszala Claudia

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.