Üde színfoltot jelent az olimpiai mozgalom iránt valóban érdeklődők számára a Fáklya néven havonta megjelenő olimpia-centrikus újság, amelyet a szombathelyi ,,Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület” ad ki. Az immár tizenhetedik évfolyamát megért kiadványból egy igen aktív, és valóban minőségi programokat lebonyolító egyesület életébe nyerhetünk bepillantást.
A fentiek bizonyságául, amolyan ízelítőként – a teljesség igénye nélkül – kiemelnék néhány programot, amelyekre az év utolsó heteiben került sor a ,,Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület” rendezésében. Meghívták például a hetvenes évek világklasszis asztaliteniszezőjét, Jónyer Istvánt, a magyar asztaliteniszsport egyik legeredményesebb egyéniségét, aki 1971-ben Nagoyában, Klampár Tiborral, 1975-ben, Calcuttában pedig Gergely Gáborral nyert párosban világbajnoki címet. 1975-ben egyéniben is ő lett a világ legjobbja és oszlopos tagja volt az 1979-ben, Phenjanban csapat világbajnoki címet szerzett magyar válogatottnak is.