Egy nagybajomi lány a csodacsapatban

roplabdaa.jpg

Egy nagybajomi lány is tagja volt annak a csapatnak, amely a közelmúltban parádés sikert ért el. A magyar női juniorválogatott csoportelsőként zárta a lengyelországi Európa-bajnoki selejtezőtornát, így kijutott a szeptemberi, szerbiai kontinensviadalra.

A 185 centis Miklai Zsanett alapembernek számít ebben az együttesben, és nem mellesleg, jelenlegi klubjában az NRK-Nyíregyházában is. A magyar lányok a lengyelországi Krosnóban rendezett selejtezőtornán Litvánia, Izrael, Csehország és Ausztria ellen is győztek, csupán a házigazda lengyelektől szenvedtek vereséget a nyitónapon, 3:2-re. A négy győzelemmel és egy vereséggel záró együttes továbbjutása már biztos volt az utolsó nap előtt, és már csak az volt kérdés, hogy Magyarország csoportelsőként, automatikusan jut ki a szeptemberi, szerbiai Európa-bajnokságra, vagy pótselejtezőt kell játszania. A torna utolsó mérkőzésén a csehek 3:1-re nyertek a házigazdák ellen, így a mieink a tabella élén végeztek. Erre szokták mondani, hogy csak a jó csapatnak van szerencséje…

– Természetesen nagyon örültem ennek a sikernek, hiszen egymás után kétszer jutottunk ki az Európa-bajnokságra – mondta Miklai Zsanett. – Az ifjúsági korosztály után a juniorok között is sikerült ez a bravúr. Bíztunk a sikerben, és ahogyan az eredményeken is látszik, nem szegte kedvünket az első mérkőzésen elszenvedett vereség. Mindegyik meccsen úgy mentünk fel a pályára, hogy nyerni akarunk, és a végén a riválisok eredményei is nekünk kedvezően alakultak.

– Mire lehet jó ez a társaság az Európa-bajnokságon?
– Úgy gondolom, a tavaly, Rotterdamban elért eredményünket meg tudjuk ismételni, tehát a hatodik-hetedik helyre odaérhetünk.

– Mi a titka a válogatottnak?
– Talán a jó csapategység, a nagy összetartó erő a legfontosabb. Nyugodtan mondhatom, hogy remek közösséget alkotunk a pályán és a pályán kívül is, és képesek vagyunk küzdeni egymásért minden helyzetben. A tavalyi csapatból tízen most is ott voltunk a válogatottban, így valóban jól ismerjük egymást.

– Milyen szerepet töltesz be ebben az együttesben?
– Mindenki egyformán fontos láncszeme ennek a csapatnak. Én a magam részéről örülök annak, hogy a többiek megbíznak bennem, és tudják, hogy számíthatnak rám mindig. Én is nyugodtan fordulhatok hozzájuk bármilyen kéréssel. Ha lehet így fogalmazni, az egyik alapembere vagyok ennek a válogatottnak, ami nagy megtiszteltetés számomra.

– Nagybajomban ismerkedtél meg a röplabdával, az elmúlt négy évet viszont Nyíregyházán töltötted. Hogyan tovább?
– Egyelőre annyi biztos, hogy májusban érettségizek, és utána döntöm el, hogy hol folytatom tovább a pályafutásomat. Több egyesület megkeresett már, de sok múlik azon is, hogy sikerül-e a felvételim. Néhány héten belül tehát minden kiderül.

Gratuláció Somogyból
A Nagybajomi Diák Röplabda Club vezetése is gratulált a selejtezőt megnyerő, s ezzel a szeptemberi Európa-bajnokságra kijutó magyar válogatottnak, közte Miklai Zsanettnek, egykori neveltjének, aki már második utánpótlás kontinenstornájára jutott ki.
 

XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.