Perez játékára több az esély, mint Nagy Lászlóéra – tippeli Hajdu János

hajdu_janos.jpg

Ma délelőtti információk szerint a Siófok NB I-es női kézilabda csapatának vezetőedzője nem kap szerződéshosszabbítási ajánlatot, s helyét Hajdu János (képünkön), a szövetség szakmai igazgatója foglalhatja el. Hajdu Jánost arról kérdeztük, igaz-e a felröppent hír?

– Első fokon semmiképpen – szögezte le Hajdu. – A Magyar Kézilabda Szövetség elnökével, Sinka Lászlóval ugyanis abban állapodtunk meg, hogy az esetleges munkavállalásommal a sportág májusi közgyűléséig érdemben nem foglalkozunk.

– Márpedig a sonline.hu oldalon Fodor Jánosra, az SKC tulajdonosára hivatkozva az szerepel, hogy Varga József mellett további három játékos – Csuka Alexandra, Sterbik Andrea és Vasas Edina – is távozhat szerződése lejártával.

– Elvileg nyitott vagyok az engem érintő, megfelelő ajánlatot megfontolni. Azt sem tagadom, hogy más okból is személyes kapcsolatban állok Fodor Jánossal, tehát minden előfordulhat.

– Az is olvasható, hogy a tervek között a nemzetközi kupaszereplés elérése is szerepel.

– Na, ez egy nagyon nehéz kérdés! A Siófok ugyanis idén csak egy igazán bravúros győzelemnek köszönhetően lett hatodik, így a rájátszásban az 5-8. helyért meccselhet. Ellenkező esetben pedig csak a 9-12. helyekért csatázhatott volna. A jelenlegi játékosállománya erre a feladatra semmiképpen sem alkalmas és nem a három távozó miatt. A Győr, a Debrecen, a Vác, a Békéscsaba és a roppantul megerősödött Ferencváros ugyanis jelenleg egészen más kategóriát képvisel. Persze ez nem azt jelenti, hogy amennyiben legalább két, válogatott szintű játékost sikerül igazolnia a Siófoknak, úgy nem változhat meg a helyzet. A nevezési zárlatig még hónapok vannak hátra, addig sok minden történhet.

– Ha a közgyűlést követően mégis megegyeznek, úgy a szövetségtől elköszön?

– E kérdésben is többféle változat állhatna elő. Ismétlem azonban, mélységében tényleg nem foglalkozom pillanatnyilag a témával.

– Aláírása esetén az egykori kapuslegendával, Bartalos Bélával kellene együtt dolgoznia.

– Bélát kimondottan jól ismerem, az ő személye abszolút pozitív lenne számomra.

– A végén váltsunk témát. Miként vélekedik a júniusi, szlovénok elleni kettős Vb-selejtező mindenképpen izgalmas kérdéseiről: játszik e végül Carlos Perez és Nagy László?

– Perez fellépésére mindenképpen több esélyt látok, mint Nagy Laciéra. Ha mindketten pályára lépnének, úgy 50 százalék fölött adnám válogatottunk esélyét. Amennyiben csak Perez állna csatasorba, még akkor is nyerhetnénk. Ha viszont egyikük sem állhatna a Mocsai-Csoknyai tengely rendelkezésére, úgy elég szerény esélyt adnék a továbbjutásra.

Fotó: JochaPress

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.