Világbajnok is drukkol szombaton a Kaposvár–Kecskemét férfi Extraliga-döntő harmadik mérkőzésén! Gyurta Dániel, olimpiai ezüstérmes úszó tavaly decemberben világcsúccsal nyert aranyat 200 méter mellen az Európa-bajnokságon. Emellett persze még több arannyal büszkélkedhet.
Gyurtával a röplabdameccs után is találkozhatnak az érdeklődők és az autogramvadászok. A mérkőzésen kisorsolt Diamant-ajándékokat is tőle vehetik át a szerencsés nyertesek. Gyurta Dániel egykori edzőjének, Virth Balázsnak köszönhetően látogat el a szombati mérkőzésre. A kaposvári származású úszóedző a Jövő SC-ben neveli a magyar úszósport utánpótlását. Ez a klub 2004 óta meghatározó szerepet tölt be nem csak a magyar, hanem az európai és a világ úszósportjában.
Kaposvár első felnőtt női világbajnokát, Kovács Zsófiát is a nézőtéren üdvözölhetik a drukkerek, akik kilátogatnak a szombati mérkőzésre. A Középület-kivitelező Adorján SE válogatott sportolónője a 200 méteres uszonyos gyorsúszó számban bizonyult a világ legjobbjának tavaly Szentpéterváron. A világbajnoknő klubját is hosszú évek óta támogatja az ország legjobb röplabda csapata, a Diamant-Kaposvár névadó szponzora, az 1. Magyar Cukormanufaktúra Kft.
A bajnoki döntő harmadik mérkőzésének szünetében a bajnokokat köszöntik majd a cég tulajdonosai, Horváth Éva és Dr. Karl Schultes.
Paralimpikonok is a helyszínen bíztatják a hazai csapatot. Kovácsné Solymossy Mária tanítványai várhatóan ott lesznek a 2012-es játékokon Londonban: Széchenyi András, Tapolcai Viktória és Csoszor Gábor. Lehet, hogy nemcsak úszásban, hanem evezésben is indulnak, hiszen András pillanatnyilag a világ legjobb evezőse 1000 méteren.
A bajnoki döntő harmadik mérkőzésére a Diamant-Kaposvár vezetősége ingyenes belépést biztosít a szurkolók részére, ezzel is megköszönve egész éves támogatásukat, szurkolásukat.
XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu