Nehéz anyagi helyzetben a Hódmezővásárhely csapata

kezi.jpg

Nehéz helyzetbe került a Hódmezővásárhely NB I-es női kézilabdacsapata, miután az ASA-Consolis a gazdasági válság miatt nem hosszabbítja meg névadó szponzori szerződését.

    A délmagyar.hu internetes oldal hétfői írása szerint a klubnak így 35-40 millió forintra lenne szüksége a nyugodt folytatáshoz. Mucsi Tamás, az egyesület ügyvezetője hangsúlyozta: a csapat a következő bajnokságban csak úgy indulhat, ha jelentős támogatót sikerül szereznie.

    Mihucz Tibor társadalmi elnök, a névadó szponzor képviselője elmondta: a mostani döntésnek semmi köze az együttes szerepléséhez, a válság az építőipari céget sem kerülte el, de – tette hozzá – nem tartja kizártnak, hogy 1-2 év múlva nagyobb összeggel térnek vissza a sportágba.

    A Hódmezővásárhely jelenleg a 9-12. helyért játszik az élvonalban. Ebben a négyesben három fordulóval a vége előtt a Veszprém vezet 9 ponttal, a Hódmezővásárhely a második 7-tel, a Kiskunhalas 5 pontos, míg a sereghajtó Hunniának 1 pontja van. Az utolsó kettő kiesik az NB I-ből.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.