Új helyszíneken is a streetball-fesztivál

street_ball.jpg

Idén immár 18-adszor rendezik meg a streetball-kosárfesztivált, amelynek 10 állomása közül egy új helyszín lesz, nyolc szerencsés résztvevő pedig elutazhat ősszel a Los Angeles Lakers egyik európai fellépésére.

   A rendezvénysorozatban bemutatkozik házigazdaként Zánka, míg Paks és Debrecen rövidebb-hosszabb szünet után csatlakozik ismét a lebonyolító városokhoz. A program május 29-én, Kőbányán kezdődik – ahol immár 15 éves múltra tekint vissza a rendezvény -, és szeptember 18-án a Városligetben ér véget. A zsákolóverseny győztese, valamint további hét szerencsés résztvevő ott lehet az NBA-előidény londoni vagy barcelonai bemutatóján, amelyen a Los Angeles Lakers lesz az egyik sztárvendég.
    Az OTP junior-adidas Streetball Challenge-re a négyfős csapatok nevezési díja 12 ezer forint. Több helyszínen jelen lesznek a speciális olimpikonok, illetve a kerekesszékes kosarasok is. Azok a kvartettek, amelyek OTP Junior kártyával fizetnek, utalványt kapnak a nevezési díjért, amelyet a helyszínen levásárolhatnak.

    A streetball tavalyi sorozatában hét helyszínen közel ezer csapat, a dobóversenyeken pedig 2500 vállalkozó kedvű játékos mérte össze tudását, és összesen mintegy 30 ezren látogattak ki a pályákhoz.

    Az idei streetball-versenynaptár:
Budapest – Kőbánya, május 29.
Szekszárd, június 12.
Zánka, június 19.
Békéscsaba, július 4.
Debrecen, július 18.
Körmend, augusztus 14.
Dombóvár, augusztus 28.
Pécs, szeptember 4.
Paks, szeptember 12.
Budapest – Városliget, szeptember 18.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.