Torna férfi Eb: Hídvégi ötödik

tornasz.jpg

Rendkívül jól szerepelt Hídvégi Vid a férfi tornászok birminghami Európa-bajnokságán a lólengés fináléjában, ahol a pontszerző 5. helyet szerezte meg.

Hídvégi 8. helyen került be a döntőbe, ahol jó gyakorlattal rukkolt elő, amely 14.850 pontot ért. A szerenkénti finálék egyetlen magyar résztvevője így az 5. helyen végzett. Altorjai Sándor delegációvezető tájékoztatása szerint Hídvégi kisebb kiindulópontú gyakorlatát mutatta be, a közepén kimaradt egy elem és a leugrása is könnyített volt. Mivel előtte többen rontottak, azért született az a döntés, hogy a kisebb kiinduló pontú, de biztos gyakorlatát adja elő. Ezt Hídvégi jól teljesítette, és sokáig a 4. volt, hiszen a végül harmadik szlovén Saso Bertoncelj eredetileg 1 tizedponttal kevesebbet kapott bemutatójára. A szlovénok viszont óvtak, így Saso Bertoncelj kiindulója egy tizedponttal magasabb lett, és ez számára a harmadik helyet jelentette. Hídvégi így is mindössze 5 századponttal maradt el tőle. Győzött a hazai közönség előtt szereplő Daniel Keatings 15.600 ponttal.

Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár, delegációvezető: Nagyon örülünk Hídvégi pontszerző helyezésének, végre megjött az eredmény, amiért olyan sokat dolgozott. Remélem, hogy ez önbizalmat ad neki a jövőt tekintve. Kiválóan teljesített, véleményünk szerint ez a gyakorlat jó lett volna a bronzéremre is.

További program: (helyi idő szerint)Április 26. hétfő, érkezés 18.55, Ferihegy 2A

XLsport –
Forrás: Kaszala Claudia

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.