Negyedikként zárt a Turi-Percze páros a hétvégi miskolci ralifutamon

racing.jpg

Az első osztályú rallybajnokság második futamán az abszolút értékelés negyedik helyén zárt a Hell Racing Team legújabb párosa, a Turi Tamás, Percze Nándor egység. A 17. Maxx Shot Miskolc Rallyn a népszerű páros az első nap után Aschenbrenner mögött a második helyen állt, kevesebb mint 10 másodperces hátránnyal.

A szombat éjszaka és a vasárnap hajnal azonban nem úgy alakult, ahogyan Turiék azt elképzelték. Bükkszentlászlónál és Sátánál nem tudták tartani a lépést Asival és a két Super 2000-es autóval versenyző riválissal. Így negyedikként értek célba Aschenbrenner György, ifj. Tóth János és Herczig Norbert mögött. Vasárnap pirkadatkor, a diósgyőri stadion előtt értékeltük a rendkívül kemény 12 gyorsasági szakaszt a Hell Racing Team párosával.
 
Turi Tamás:
–         Bükkszentlászlónál próbáltam egy kicsit óvatosan menni, hogy defektmentesen megússzuk ezt a részt. Talán hiba volt a túlzott óvatosság, mert ha gyorsabban haladok ezen a szakaszon, talán előrébb végezhettünk volna. Az éjszakai pályák egyébként a Super 2000-es autóknak kedveztek, ez meg is látszik az eredményen. Keményen hajtottunk, de mégsem voltunk elég gyorsak. Nem fáradtam el, és örülök, hogy egymás után a második versenyt is sikerült befejezni: Egerben – abszolút ezüst, most pedig egy negyedik eredménnyel. Erőt és lendületet ad számunkra, hogy mostantól már a Hell Racing Team színeiben versenyezhetünk, bízom benne, hogy a biztos hátteret a további futamokon jó eredményekkel tudjuk megszolgálni. Az autó és a csapat egyre inkább összeérik, és remélhetőleg a Hell Salgó-Gemer Rallyn előrébb tudunk majd végezni.
 
Percze Nándor:
–          Fárasztó volt számomra ez a versenyhétvége, de Tamás nagyon jól bírta és ez volt a lényeg. A hajrát próbáltuk egy kicsit megpörgetni, aztán láttunk, hogy csak nagy áldozatok árán tudnánk felkapaszkodni a dobogóra. Nem kockáztattunk, hiszen minden egyes pontnak nagy jelentősége van ebben a sűrű mezőnyben. Nagyon gyorsak voltak a riválisok, így meg kellett elégednünk a negyedik helyezéssel. Komoly tapasztalat volt, hogy a továbbiakban még jobban fel kell készülni a soron következő versenyre. Itt a sötétben nem biztos, hogy a bátorság döntött. A hűvösebb levegő inkább a rivális autóknak kedvezett. Azt viszont remélem, hogy a Hell segítségével továbbra is ott leszünk az abszolút értékelés élmezőnyében, és egyre jobb eredményeket ünnepelhetünk együtt.
 

A 17. Maxx Shot Miskolc Rally (nem hivatalos) végeredménye:

1. "Asi", Pikó N/4 (Mitsubishi Lancer) EVO IX 58:30.9  
2. ifj. Tóth, Tagai N/4 (Peugeot 207 S2000) 58:32.8  
3. Herczig, Baranyai N/4 (Skoda Fabia S2000) 58:37.6  
4. "Turi", "Nándi" N/4 (Mitsubishi Lancer EVO IX) 58:54.3  
5. Turán, Zsiros G. N/4 (Mitsubishi Lancer EVO IX) 59:27.3  
6. Hadik, Juhász I. N/4 (Subaru Impreza N12) 59:34.4  
7. Balogh, Németh L. N/4 (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) 01:00:10.3  
8. Kazár, Szőke N/4 (Mitsubishi Lancer EVO IX) 01:00:17.9  
9. Hideg, Kismődi N/4 (Mitsubishi Lancer EVO IX) 01:00:55.7  
10. Bútor, Holczer S1600 (Citroen C2 S1600) 01:01:16.9  

XLsport –
Forrás: Kunos Kata

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.