"Nem lesz üres szék a vb-n" – ígéri a FIFA

fifa.jpg

Egyetlen szék sem marad majd üresen a stadionokban a június 11-én kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, legalábbis a nemzetközi szövetség (FIFA) ígérete szerint.

    Jerome Valcke, a FIFA főtitkára mindezt kedden jelentette ki, miután a legfrissebb adatok szerint a 64 vb-találkozóból 40-re az összes jegy elkelt.

    "Sokkal optimistábbak vagyunk, mint három héttel ezelőtt – fogalmazott Valcke. – Az emberek ugyan egy kicsit későn ébredtek, de az értékesítési folyamat jelenlegi állásával nagyon elégedettek vagyunk, és bizakodunk a sikeres vb-lebonyolításban."

    A főtitkár hozzátette, körülbelül 130 ezer jegy vár még gazdára.
    A belépők jegyirodákban történő értékesítése hozzávetőlegesen 10 napja kezdődött el Dél-Afrikában, s ezzel olyan futball-láz tört ki az országban, hogy az árusítást koordináló számítógépes rendszer összeomlott, mert drukkerek ezrei igyekeztek egyszerre jegyekhez jutni.

    A FIFA rendelkezései miatt kezdetben csak a világhálón keresztül lehetett tiketteket vásárolni, s ezért a nemzetközi szövetség kemény kritikákat is kapott, mivel a szegényebb dél-afrikai lakosok többségének nincs internet-hozzáférése, illetve bankszámlája.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.