Első trófeáját szerezheti meg az idei szezonban a bajnoki címvédő Debrecen labdarúgócsapata, amely a Paks együttesével csap össze Kecskeméten, a Ligakupa szerdai döntőjében.
A Magyar Kupa fináléjában is érdekelt hajdúságiak az NB I 24. fordulójának múlt pénteki mérkőzésén 5-1-re győztek a vendég Kaposvár ellen, míg a paksiak szombaton pont nélkül távoztak az Újpest stadionjából – azaz a főpróba a DVSC-nek sikerült jobban.
A hajdúságiak legveszélyesebb csatára, a nyártól az olasz Genovában futballozó Rudolf Gergely az első vizsgálatok szerint részleges bokaszalag-szakadást szenvedett a Kaposvárral vívott találkozón, s aligha léphet pályára a kupadöntőben.
Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának elmondta, ahogyan a Ligakupa eddigi mérkőzésein, a kecskeméti fináléban is szerepet kapnak majd a fiatal játékosok is.
Kis Károly, a Paksi FC vezetőedzője az egyesület weboldalának nyilatkozva kijelentette, kiemelten kezelik a találkozót, s büszkék arra, hogy a fináléba vezető úton többek között a ZTE-t, az Újpestet és a Ferencvárost is sikerült legyőzniük.
"Így bekerülni a döntőbe nem kis fegyvertény – tette hozzá a Gellei Imrét két hete váltó szakvezető. – Ellenfelünk egy remek csapat, amely több fronton is helyt tud állni, de a futballistáink nagyon motiváltak. Ha mindenki ugyanúgy teszi a dolgát, mint az eddigi Ligakupa-meccseken, akkor ugyanannyi esélyünk van az aranyéremre, mint a Debrecennek."
A középdöntőből mindkét együttes veretlenül jutott be a fináléba, s mindkettő először lehet Ligakupa-győztes. A találkozóra Paksról és Debrecenből is ingyenes buszjáratokkal viszik a szurkolókat a kecskeméti Széktói Stadionba, a drukkereknek csak a belépő árát kell leszurkolniuk.
A 18 órakor kezdődő összecsapás előtt a helyszínen kerül sor a női Magyar Kupa döntőjére, amelyet a Ferencváros és az MTK csapatai vívnak.