Képek – MotoGP: Talmácsi lett a második Jerezben

0430Jerez004_lead.jpg

Az elmaradt Japán Nagydíj miatt a dél-spanyolországi Jerez lett a Gyorsasági Motoros Világbajnokság második állomása. A mezőny lényegesen jobb időjárási körülmények közé érkezett, mint a tavaszi tesztek során. A közel harminc fokos időben vidám arcokat lehetett látni a paddockban, és minden versenyző arról beszélt, hogy sokat vár ettől a hétvégétől.

Talmácsi Gábor egy két napos barcelonai ráhangolódást követően érkezett Andalúziába. A magyar versenyző hosszasan egyeztetett a tegnapi nap során mérnökeivel, hiszen a szakemberek több módosítást is kieszeltek a szünet alatt.
A mai egyetlen szabadedzésen a Fimmco Speedup Team magyarja azzal az utasítással hagyta el a boxot, hogy elsősorban az újítások kipróbálására koncentráljon a tréning elején. Talmácsi már ekkor is jól ment, a mezőny első harmadához tartozott. A boxkiállást követően tovább javította időeredményét, folyamatosan jól teljesített. Az utolsó körökre egy puhább gumikeveréket tett fel a csapat Talma motorjára, és ez meghozta az igazán gyors köröket. Talmácsi Gábor végül a második helyen zárt a szintén FTR vázat használó Alex Debon mögött. A Fimmco Speedup másik versenyzője, Andrea Iannone huszonhetedik lett, az olasz motorosnak elszakadt a lánca az edzés közepén.

2. TALMÁCSI GÁBOR    1’44.880
Az alap beállításaink úgy érzem meg vannak, alakul a motor, de még rengeteg munka vár ránk a hétvégén. A hátsó futómű változtatásával motorozhatóbb lett a gép, jobban fordul. Van néhány beállítás, amelyeket még holnap kipróbálunk, a célunk a folyamatos előrelépés.

2010. 04. 30. Bwin Spanyol Nagydíj, Jerez, Spanyolország, első szabadedzés
1. Alex DEBON             1’44.419
2. TALMÁCSI GÁBOR    1’44.880
3. Kenny NOYES           1’44.920
4. Yuki TAKAHASHI        1’44.977
5. Sergio GADEA         1’45.162
27. Andrea IANNONE  1’46.558

Forrás: Faster Management

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.