Angliába utazott pénteken hajnalban az Albreht-Miskolci VSC-MISI NB I-es női csapata. A borsodiak másodszor szerepelnek Leedsben, ahová München és Manchester érintésével repülnek.
A csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Albrecht Miklós, a csapat névadója és főszponzora elmondta: a Leeds-i Egyetemmel kialakított remek kapcsolat révén kaptak ismét meghívást a nemzetközi tornára, amelyen az angol, a skót és a luxembourgi válogatottal, valamint az egyetem csapatával mérik össze tudásukat szombaton és vasárnap. A magyarok mindkét napon kétszer-kétszer lépnek pályára, céljuk a torna megnyerése, s erre az ellenfelek játéktudásának ismeretében jó esélyük van.
Toma Sándor edző leszögezte, hogy az angolok egy év alatt bizonyára sokat fejlődtek, komolyabb riválisok lesznek, mint tavaly. Az egyetemi csapattal szemben ugyancsak oda kell majd figyelniük, hiszen az elmúlt esztendőben megnyerték az intézmények közötti viadalt, valamint az országos felnőtt bajnokságban is bekerültek a legjobb négy közé. Elhangzott az is, hogy a barátság jegyében az MVSC őszi tornájára meghívják a leeds-i együttest, amelynek tagjai 2009-ben kitűnően érezték magukat Miskolcon.
XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu