Felmérés: két és fél millió embert érdekel a magyar labdarúgó-élvonal

foci002.jpg

Egy márciusi felmérés szerint csaknem két és fél millióra tehető azoknak a felnőtteknek a száma Magyarországon, akiket érdekelnek az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság történései.

    Az Alt Media Kommunikációs Kft-nek az MTI-hez eljuttatott tanulmánya ugyanakkor rámutat, hogy csak mintegy 400 ezer ember nézi meg rendszeresen az NB I mérkőzéseit a helyszínen vagy a televízióban, ez a 18 évnél idősebb lakosság alig öt százalékát teszi ki. Ennél lényegesen nagyobb azoknak a száma, akik figyelemmel kísérik a hazai pontvadászat eredményeit, de soha nem járnak meccsekre, és a tévében is csak a legfontosabb találkozókat tekintik meg: esetükben nagyjából 1,2 millió érdeklődőről van szó. A futballnézők "alkalmi tartalékát" jelentheti a felnőtt lakosság további egytizede – azaz mintegy 800 ezer ember -, akiket saját elmondásuk szerint foglalkoztat ugyan a bajnokság, de csak futólag figyelnek oda az eredményekre. Mindez összesen a népesség 32 százalékát teszi ki, a maradék 68 százalék nem érdeklődik a honi labdarúgás iránt.

    Az ezer főt érintő, országosan reprezentatív közvélemény-kutatás alapján a futball továbbra is férfi sportágnak számít, mivel noha az érdeklődők aránya a nők esetében sem tekinthető alacsonynak (22 százalék), lényegesen elmarad a férfiakra jellemző szinttől (44 százalék). Ezzel együtt a megkérdezett férfiaknak csupán nyolc százaléka nyilatkozott úgy, hogy mindig megnézi az élvonalbeli találkozókat a tévében, esetleg ki is megy rájuk.

    Az első osztály küzdelmei iránti érdeklődés mértéke a legfiatalabb felnőttek körében az átlagnál alacsonyabb (24 százalék), az 50 év felettieknél viszont az átlagnál magasabb (38 százalék). Az elemzés ennélfogva megállapítja, hogy a magyar társadalomban – ha jelenlegi futballállapotok minőségileg nem változnak – várhatóan tovább csökken majd az NB I eseményeinek követése.

    Sportközgazdászok gyakran hivatkoznak arra, hogy a főváros élvonalbeli klubjai lényegesen nehezebb helyzetben vannak a helyi közösségek figyelmének felkeltésekor, mint a vidéki településeken működő vetélytársaik, a budapesti programok és rendezvények kínálata ugyanis jóval szélesebb. Az Alt Media felmérése igazolja ezt a felfogást, mivel a futball iránt érdeklődők aránya az átlagnál lényegesen alacsonyabb a fővárosban (21 százalék), a kisebb városokban ugyanakkor sokkal magasabb (40 százalék). Igaz, mindez számszerűen Budapesten még így is 200-250 ezer – legalább passzív – érdeklődőt jelent, ami nagyjából megfelel a második legnagyobb magyar város, Debrecen teljes népességének.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.