Gólnélküli döntetlent ért el a Szombathelyi Haladás a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó Soproni Liga 26. fordulójának szerdai játéknapján.
Soproni Liga, 26. forduló:
Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás 0-0
Bozsik Stadion, 1500 néző, v.: Takács
sárga lap: Akassou (32.), illetve Schimmer (53.), Guzmics (59.), Tóth P. (63.)
Honvéd:
Németh – Vukmir, Takács Á., Debreceni, Hajdú – Abass (Nagy Z., 85.), Macko, Akassou, Diego – Abraham, Bojtor (Zsolnai, 71.)
Szombathely:
Rózsa – Schimmer (Csontos, 74.), Guzmics, Lengyel, Tóth P. – Simon, Molnár, Halmosi (Kenesei, 74.) – Nagy G., Oross, Sipos (Iszlai, 62.)
A találkozó felhőszakadásban kezdődött, azonban a heves eső és az erős szél ellenére sem szakadt félbe az összecsapás. Az első játékrészben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a vendégek bizonyultak veszélyesebbnek, kétszer is eltalálták a kapufát.
A szünet után felébredt a Honvéd és a második félidőben már egyértelműen irányította a játékot, a lehetőségeket azonban nem sikerült kihasználnia. A Haladás a védekezésre fektette a hangsúlyt, ennek köszönhetően egy ponttal távozott a Bozsik Stadionból.