Havasi Joci a hét végén Cecinában versenyzett a nemzetközi Easykart bajnokság hatodik fordulójában, ahol megint hipergyors volt, végül azonban meg kellett elégednie az ötödik pozícióval.
A kilencéves magyar tehetség már szombaton is a leggyorsabb volt – ám vasárnap reggel az összes addigi munka fölöslegessé vált, mert leszakadt az eső, s egész nap vizes pályán zajlottak az események, márpedig arra egészen más beállítások kellenek, mint szárazra. Szóval kezdtek mindent elölről – Havasi azonban parádésan alkalmazkodott az új kihíváshoz, a reggeli időmérőn második lett, az elődöntőben pedig a második helyről rajtolva megszerezte a pole pozícióból való indulás jogát.
A döntő rajtja után azonban volt egy kis csetepaté. Rögtön az első kanyarban valaki beleszállt hátulról, de nem ám csak úgy tessék-lássék, hanem alaposan „telibe verte”, a gokartja is megsérült, úgyhogy szegény magyar fiúnak a huszadik helyről kellett megkezdenie a felzárkózást. Tizenhat köre volt minderre, s végig a leggyorsabb köröket futva az ötödik helyig tudott előre jönni, ami nagyon nagy fegyvertény ebben a sűrű mezőnyben.
„Ugye milyen jól mentem?” – csapott edzője és szerelője, Tóth Krisztián kezébe az aprócska szőke fiú a célba érkezés után, ezzel is bizonyítva, hogy nem minden a győzelem, hogy néha egy jó csata többet ér bármilyen kupánál. Ez az igazi versenyszellem!
No és Havasinak egyébként sem kell izgulnia, mivel bár csökkent az előnye, továbbra is vezeti az összetett pontversenyt az Easykart sorozatban.