A szerdán Olasz Kupa-győzelmet aratott Internazionale hazai pályán a Chievo ellen tehet újabb fontos lépést a címvédés felé, sőt, akár már most megszerezheti a scudettót az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában, vasárnap.
Amennyiben a Roma pontot veszít, az Inter pedig nyer, akkor a milánóiak már vasárnap bebiztosítják első helyüket.
Az AS Romát két ponttal megelőző milánói kék-feketék számára a csapatok játékerejét figyelembe véve nem okozhat problémát a 12. helyen álló, a kiesés rémétől nem fenyegetett veronai együttes legyőzése. Ráadásul José Mourinho tanítványai kiváló hangulatban, ugyanakkor nagyon motiváltan készülhetnek a meccsre, tudva, hogy három találkozó és három győzelem választja el őket attól, hogy tökéletes szezont zárjanak, s a kupasiker mellett a bajnoki címet és a Bajnokok Ligája serleget is begyűjtsék.
Az üldöző Roma szintén verhető riválist, a Cagliarit fogadja vasárnap, ám Claudio Ranieri "fiai" sem lelkileg, sem formájukat tekintve nincsenek a csúcson. A Sampdoriától elszenvedett, két héttel ezelőtti bajnoki vereség óta érezhetően összetörtek, s a szerdai kupadöntőben is elsősorban keménységben és durvaságban jártak az élen.
A forduló rangadóját a Sampdoria játssza majd Palermóban, ahol eldőlhet, hogy melyik csapat végez a negyedik, még Bajnokok Ligája-indulást érő helyen.
Serie A, 37. forduló:
vasárnap:
AS Roma-Cagliari 15 ó
Bologna-Catania 15
Fiorentina-Siena 15
Genoa-AC Milan 15
Internazionale-Chievo 15
Juventus-Parma 15
Livorno-Lazio 15
Napoli-Atalanta 15
Palermo-Sampdoria 15
Udinese-Bari 15