A címvédő Manchester United csak akkor végezhet az élen ismét az angol labdarúgó-bajnokságban, ha győz, a listavezető Chelsea pedig nem nyer otthon a Wigan Athletic ellen a Premier League 38., utolsó fordulójában, vasárnap.
Sir Alex Ferguson, az MU skót vezetőedzője korábban azt nyilatkozta, hogy csapata "egy szalmaszálba kapaszkodik", de ezzel együtt nem mondott le a sorozatban negyedik, összességében 19. bajnoki aranyéremről.
"Négy alkalommal volt részünk abban, hogy a sorozat csak a zárófordulóban dőlt el – mondta a 68 éves szakvezető. – Szerencsések voltunk, hogy ebből háromszor nekünk sikerült diadalmaskodnunk. Fontos, hogy van ezzel kapcsolatban tapasztalatunk, tudunk nyerni és veszíteni is, tehát megfelelően kezeljük a helyzetet."
A Manchester a Stoke City-t fogadja, s egyértelműen esélyese az összecsapásnak. A United futballistái minden bizonnyal nagyon szurkolnak majd a Wigannek, amely az egyik legrosszabb idegenbeli mutatókkal rendelkező együttes az élvonalban. A spanyol Roberto Martinez által irányított alakulat 47 gólt kapott 18 idegenbeli mérkőzésén, a Tottenham például kilencet lőtt a jelenleg 15. helyen álló gárdának.
"Szó sincs róla, hogy a manchesteri sikerért játszunk majd – mondta Martinez. – Saját magunkért fogunk futballozni, és igyekszünk egy élvezetes, közönségszórakoztató találkozóval zárni a szezont. Ezzel együtt nagyon különleges érzés számunkra, hogy a Stamford Bridge-en lépünk pályára, miközben a világ labdarúgása minket figyel. Nincs veszítenivalónk, bárkivel felvehetjük a versenyt, ennek megfelelően a Chelsea ellen is győzni szeretnénk."
Az már az előző fordulókban eldőlt, hogy a Hull City, a Burnley és a Portsmouth búcsúzik az első osztálytól, ugyanakkor a harmadik helyért még harcban áll egymással a 72 pontos Arsenal és a 70 pontos Tottenham. Előbbi a Gera Zoltánt is foglalkoztató, Európa Liga-döntős Fulhamet fogadja vasárnap, utóbbi pedig a Burnley vendégeként próbálja megszerezni a három pontot.
A magyar válogatott kapus Fülöp Mártont az utolsó négy összecsapásra kölcsönbe szerződtetett, a BL-ről lemaradt Manchester City a West Ham Unitedhez látogat.
Premier League, 38. (utolsó) forduló:
vasárnap:
Arsenal-Fulham 17 ó
Aston Villa-Blackburn Rovers 17
Bolton Wanderers-Birmingham City 17
Burnley-Tottenham Hotspur 17
Chelsea-Wigan Athletic 17
Everton-Portsmouth 17
Hull City-FC Liverpool 17
Manchester United-Stoke City 17
West Ham United-Manchester City 17
Wolverhampton Wanderers-Sunderland 17