Palikék a negyedik helyről várják a kapuvári folytatást

palik_laszlo_lead.jpg

A II. Rábaköz-kupa szombati négy szelektív szakasza közül hiába nyert meg kettőt a Palik László, Darázsi Gábor páros, a rossz itinerjelzésből adódó eltévedés miatt egyelőre a negyedik helyről várja a folytatást.

Az országos tereprali-bajnokság harmadik futamán ugyan hibátlanul működik az egység Nissanja, a feleslegesen megtett több mint másfél kilométer azonban komoly időveszteséget jelentett.

A pénteki prológon is hasonló gondja volt a duónak – ráadásul defektet is kapott –, úgyhogy érthető, ha a pilóta és navigátora nem elégedett az eredménnyel.

– Az első szakaszon egy elágazásnál jobbra kellett volna kanyarodnunk, ám mivel ezt semmi nem jelölte, mi mentünk tovább egyenesen. Körülbelül nyolcszáz méter múlva elfogyott az út, úgyhogy fordulhattunk vissza. Hihetetlen, ami történt – nyilatkozta Palik László, akinek 2:10 perc a hátránya az éllovas Korda Erik mögött. – Utána hiába teljesítettünk jól, nyertünk meg két szelektívet, a harmadikon pedig második időt autóztunk, sajnos lemaradtunk. Természetesen szó sincs arról, hogy feladnánk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy feljebb kapaszkodjunk, s értékes bajnoki pontokat szerezzünk.

Persze, a nagy rohanásban maximális koncentrációra lesz szükség.

– A füves részek nagyon csúsznak, sokszor nehéz eltalálni az ideális féktávot – folytatta a 2008-ban ob-t nyerő, tavaly pedig ezüstérmet szerző pilóta. – Az erdőben pedig a pocsolyák a veszélyesek, mivel nem tudod, hogy mi van az alján, s így könnyen megütheted a kocsit. Kár a pénteki és a szombat reggeli eltévedésekért, mert a technikás szakaszokat kifejezetten szeretem. Bízunk benne, vasárnap még jobbak leszünk.

XLsport –
Forrás: Palik Racing Team

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.