Széchyt beiktatták, Gyárfást kitüntették a Hírességek Csarnokában

uszas.jpg

A nyolc új beiktatott között posztumusz elismerésben részesült minden idők egyik legeredményesebb úszóedzője, Széchy Tamás a vizes sportok Hall of Fame-jének, az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben működő Hírességek Csarnokának hagyományos gáláján.

Amint arról a MÚSZ az MTI-t tájékoztatta, a budapesti idő szerint vasárnap virradóra lezajlott ünnepségen Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, a nemzetközi szövetség (FINA) vezérkarának tagja és az Európai Úszóliga (LEN) alelnöke a nemzetközi és a kontinentális szövetség magazinjának főszerkesztőjeként vehetett át elismerést. Az évente egy újságírónak megítélt Al Schoenfield Média-díjat az kapja meg, aki a legtöbbet tette a sportág nemzetközi népszerűsítéséért.

A 46. alkalommal megrendezett gála rangját fémjelzi, hogy a két úszólegenda, Donna de Varona és Rowdy Gaines konferált, és a hatalmas bálteremben zajló, az Oscar-díj-átadók hangulatát idéző 400 fős vacsorán megjelent a 14-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps, az amerikai úszók élő legendájának számító szövetségi kapitánya, Mark Schubert, valamint a minden idők legnagyobb műugrójának tartott Greg Louganis.
    A 2010-es díjazottak névsora:
    
    Halhatatlanok:
Franziska van Almsick (német) – úszó
Paul Asmuth (amerikai) – hosszútávúszó
Brooke Bennett (amerikai) – úszó
Larry Griswold (amerikai) – műugró
Marija Kiszeljova (orosz) – szinkronúszó
Cornel Marculescu (román) – a FINA ügyvezető igazgatója
Kevin Murphy (brit) – hosszútávúszó
Murray Stephens (amerikai) – edző
SZÉCHY TAMÁS edző
Petria Thomas (ausztrál) – úszó
Teofilo Yldefonso (Fülöp-szigeteki) – úszó
    Al Schoenfield Media-díj:
GYÁRFÁS TAMÁS
    Aranymedál:
Guy Harvey (jamaicai) – festő

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.