NB II: Megpróbálták megvesztegetni a Tatabánya több játékosát is

foci001.jpg

Az FC Tatabánya-Gyirmót vasárnapi NB II-es labdarúgó-mérkőzés előtt több hazai játékos jelezte klubja vezetésének, hogy a találkozó eredményét befolyásoló cselekedetre kapott ajánlatot, amelyet azonban visszautasított.

    "A klub vezetése azonnal jelentette az esetet a Magyar Labdarúgó Szövetségnek" – olvasható az egyesület hivatalos honlapján hétfőn megjelent közleményben.

    Bolla Krisztián, a tatabányaiak ügyvezető igazgatója ezt annyival egészítette ki az MTI-nek, hogy a mérkőzés előtt értesült az esetről, s utána írásban jelezték a történteket a szövegségnek. További részletekkel nem szolgált.

    A másodosztály Nyugati-csoportjának 25. fordulójában rendezett összecsapás 2-2-re végződött. A 39 ponttal negyedik Tatabánya 2-0-ra vezetett 46. és 50. percben szerzett gólokkal, majd az 50 ponttal második Gyirmót a 72. percben szépített, s a 93. percben büntetőből egyenlített. A vendégek hátránya egy pont a feljutást érő első helyezett Siófokkal szemben, amely szombaton döntetlent játszott Kozármislenyben.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.