Nem tartott sokáig amíg új csapatot talált magának Ray Horton. Az Arizona Cardinals bejelentette, hogy Bruce Arians lesz a csapat vezetőedzője és még ugyanazon a napon nyilvánosságra hozták, hogy Horton a Cleveland Browns defensive koordinátora lesz. Horton két éven keresztül töltötte be ugyanezt a posztot Arizonában is és még a vezetőedzői posztért is versenyben volt.
Horton a liga egyik emelkedő csillagának számít és a következő szezont arra fogja felhasználni, hogy megalapozza a 2014-es évet amikorra is nagy változásokat vár el a Browns védelmétől. Ezt jól tudja a Browns vezetősége is de mégis reménykednek benne, hogy minél hamarabb sikerül egy ütőképes védelmet összerakni ahogyan azt a Cardinalsnál is megcsinálta az utóbbi két évben. A Cardinals a passz ellen védekezésben a liga ötödik legjobb csapata volt.