Contador befejezte a szezont

image

Ebben az idényben már nem versenyez Alberto Contador háromszoros Tour de France-győztes – az idei viadalon csak ötödik helyen záró – spanyol kerékpáros, aki doppingügyének novemberi lezárására vár.

Contador a júliusi Tour után ezen a héten még két viadalon szerepelt, az egyiken első, a másikon második lett, majd hazautazott. A cyclingnews című szaklapnak elmondta: pihenésre van szüksége, mert az idény testileg és lelkileg is nagyon kimerítő volt a számára. Hozzátette: szabadsága alatt valószínűleg nem hagyja el hazáját.
A spanyol bringásra novemberben kemény próba vár: többszöri halasztás után várhatóan akkor dönt majd a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a doppingügyében. Contador a tavalyi, általa megnyert Touron bukott le, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Állítása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn az ellenőrzésen. A Spanyol Kerékpáros Szövetség felmentette, a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) azonban a CAS-hoz fordult. Az UCI jelezte, amennyiben a CAS bűnösnek találja az ártatlanságát hangoztató Contadort, megfosztja őt valamennyi, tavaly július óta elért eredményétől. Így aztán nemcsak a 2010-es Tour-elsősége, hanem az idei Giro d,Italia-győzelme is elúszhat.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.