Négy és fél ezren a Balaton-átúszáson

image

Négy és fél ezren – a szervezők tájékoztatása szerint egészen pontosan 4501-en – teljesítették a 29. Balaton-átúszást.

    Annak fényében, hogy az erőpróbát idén többször is elhalasztották és a végleges döntés a szombati lebonyolításról csak péntek délután született meg, Szántó László főszervező kellemes meglepetésként értékelte az indulói létszámot – mondta az MTI-nek Róth Ferenc, a Balaton-átúszás sajtófőnöke.
    A vállalkozó kedvű sportembereket reggel hét órától várták a révfülöpi futballpályán, az első rajt valamivel nyolc óra előtt, az utolsó pedig 14 órakor zajlott. A résztvevőknek 5200 métert kellett teljesíteniük, 22 fokos vízben Révfülöp és Balatonboglár között. A leggyorsabban Ács Zsombor tempózott, ő 1:08 óra alatt tudta le a távot.
    Tavalyelőtt egy híján 9300-an vettek részt a Balaton-átúszáson, egy éve viszont a rossz idő miatt nem tudták megtartani a rendezvényt.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.