Fölényes Honvéd-siker Zalaegerszegen

image

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a ZTE FC hazai pályán 4-0-ra kikapott a Honvédtól, és továbbra is pont nélkül szerénykedik a tabella utolsó helyén.

ZTE FC – Budapest Honvéd 0-4 (0-1)

Vezette: Andó-Szabó Sándor (Farkas Balázs, Butkai Zsolt)

Gólszerző: Délczeg a 35., Danilo a 64. (11-esből), Abbas a 74., Hidi a 91. percben

 

A zalaiak három vesztes meccs után hazai pályán győzelemre készültek a Honvéd ellen, ám csalódniuk kellett, a fővárosiak végig uralták a játékot, és fölényesen nyerték meg a találkozót. Az első félidőben sok hibával játszottak a csapatok, s a 35. percben a végig aktívabb Honvéd megszerezte a vezetést: egy gyors támadás végén Danilo ívelt középre, az érkező Délczeg Gergely pedig 6 méterről a bal sarokba helyezett (0-1). A 64. percben kettőre nőtt a vendégek előnye, a Lukas Zelenka elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Danilo értékesítette (0-2). A 74. percben már hárommal vezettek a fővárosiak, Hidi Patrik indítása után Abbas futott el a jobb oldalon, majd két csel után éles szögből a kapuba továbbított (0-3). A végeredmény a 91. percben alakult ki, ekkor egy kipattanó labdát Hidi 16 méterről a bal alsó sarokba lőtt (0-4).

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.