Magyar válogatott – Egervári elégedett az "új" védelemmel

image

Egervári Sándor szövetségi kapitány elégedetten értékelte a magyar labdarúgó-válogatott felforgatott védelmét a szerdai barátságos meccsen Izland felett aratott 4-0-ás győzelem után.

    "Megfelelő válaszokat kaptam a védelem tengelyében kipróbált újonc Korcsmár Zsolttól és a számára új poszton, jobb hátvédként bevetett Varga Józseftől is. Mondhatni, hogy körvonalazódik magamban a svédek elleni kezdőcsapat, de három hét alatt több okból is változhat a helyzet" – mondta csütörtökön az MTI-nek a szakvezető.
    Egervári szerint Korcsmár "különösen jól játszott, végig magabiztos volt, míg Varga az első húsz perc idegeskedését leszámítva szintén helytállt". A szakember azért vetett be új játékosokat a hátsó alakzatban, mert a soron következő, szeptember 2-án esedékes svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen Juhász Roland és Vanczák Vilmos is eltiltott lesz, míg a jobboldali védő, Lázár Pál sérüléssel érkezett az együttes edzőtáborába.
    Bogdán Ádám kapus teljesítményét szintén jónak értékelte, de megjegyezte, ezen a poszton különösen fontos az állandó játéklehetőség, s ez még nem adott a fiatal játékos esetében, így egyáltalán nem biztos, hogy ő áll majd a kapuban Svédország ellen is.
    A magyar válogatott Izland ellen most nyert a legnagyobb különbséggel. A két csapat 10. találkozóján a hetedik magyar siker született, s az eddigi legnagyobb különbség 3-0 volt a két 1988-ban játszott meccsen.
    A magyarok szeptember 2-án Svédországot fogadják a Puskás Ferenc Stadionban, majd négy nappal később Moldovában lépnek pályára Eb-selejtezőn.
    "A stáb tagjai közül senki nem volt jelen a svédek Ukrajnában elért 1-0-ás győzelmén, de kapok majd beszámolót edzőkollégától, illetve DVD-n megkapom a meccs felvételét. Sok újdonságra nem számítok, hiszen igen rutinos, régóta együtt játszó együttesről van szó, amelyet már volt időnk megismerni, hiszen az elmúlt években sokszor találkoztunk egymással" – mondta Egervári.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.